A Juve-szurkolók szemében közellenség, mégis visszatérne

Bonucci, Mandzukic, Juventus, Milan
Leonardo Bonucci és Mario Mandzukic ismét csapattársak lehetnek
Vágólapra másolva!
Giuseppe Marotta, a Serie A-ban szereplő Juventus vezérigazgatója elismerte, hogy Leonardo Bonucci valóban vissza akar térni Torinóba.

Az olasz sajtó az utóbbi napokban kezdett cikkezni arról, hogy a tavaly nyáron 42 millió euróért az AC Milanhoz szerződő Leonardo Bonucci boldogtalan új állomáshelyén, és szívesen visszatérne egykori sikerei helyszínére.

A 80-szoros olasz válogatott védő lehetséges visszatérése jócskán kacsaszagú volt, ugyanis a Juventus-szurkolók szemében közellenségnek számít, miután az egyik legnagyobb riválishoz igazolt.

Leonardo Bonucci és Mario Mandzukic ismét csapattársak lehetnek Forrás: NurPhoto/Loris Roselli/NurPhoto/Loris Roselli

Ennek ellenére Giuseppe Marotta a TopCalcio24 újságírójának megerősítette, hogy dolgoznak a 31 éves klasszis visszaszerzésén.

- idézi a portál a Juventus vezérigazgatójának szavait.

Mindenesetre elképzelhető, hogy a Juventus az argentin Gonzalo Higuain eladásából finanszírozná Bonucci visszavásárlását. Már csak azért is, mert az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo érkezésével egy csatár mindenképpen létszámfelettivé fog válni a torinói csapatban.

A 31 éves védő az előző szezonban 51 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett az AC Milan színeiben. Márciusban gólt fejelt a Juventus elleni rangadón, ezt követően pedig kitörő gólörömöt mutatott be a torinói Allianz Stadionban.