A labdarúgás és Szepesi György elválaszthatatlanok voltak egymástól. Az 1962-es és 1966-os világbajnokságon is a negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott, a még négycsapatos 1964-es Európa-bajnokságot bronzéremmel zárta, nyolc évvel később pedig negyedik lett. Ennek a gárdának volt az egyik kiemelkedő tudású játékosa Dunai Antal, az Újpesttel hétszeres bajnok, háromszoros gólkirály, európai ezüstcipős (1968) csatár, aki egyaránt tagja volt az 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnok, négy évvel később Münchenben pedig ezüstérmes labdarúgó-válogatottnak.
„Nagy veszteség a halála a magyar sportnak, egy nagyszerű embert veszítettünk el – mondta az Origónak Dunai Antal, aki persze már hallotta a hírt, mint mondta, már több korábbi futballistával is beszélt, legelőször régi újpesti barátjával, Fazekas Lászlóval.
Egy olyan ember volt, aki miatt szurkolók ezrei mentek ki a meccsekre. Én is sokszor hallottam, hogy az emberek inkább őt hallgatták a rádióban, mintsem a tévét nézték volna. Volt egy olyan képessége, hogy még az unalmas meccseket is izgalmassá tudta tenni.
Nagyon sokat köszönhet neki a foci a sportág népszerűsítésében.”
Dunai Antal a számtalan közös emlék közül kiemelte azt a napot, amikor a 300. élvonalbeli bajnoki mérkőzését követően a legendás riporter készített vele interjút a pálya mellett, illetve amikor Pelé búcsúmeccsének (ez egy brazil–jugoszláv mérkőzés volt) kísérőjeként a magyar csapat is megmérkőzött a háromszoros világbajnok dél-amerikai csapattal.
Lőttem egy gólt, amit a német bíró nem adott meg, mert bár én mellel vettem le a labdát, ő kezezést látott. A gólt elvette, a hangfelvétel viszont megvan, amelyen Szepesi Gyuri bácsi kommentálja a történteket.
Dunai Antal kiemelte azt is, hogy Szepesi a mikrofontól eltávolodva, sportvezetőként is ugyanolyan közvetlen ember maradt, aki megtartotta a jó barátságot a sportolókkal, illetve akire minden kérdésben lehetett számítani.
Bármi történt, bármikor találkoztunk, pár perc múlva már biztos, hogy a fociról beszéltünk. Nem tudott volna foci nélkül élni. Az ő MLSZ-elnöksége alatt mehettek először magyar focisták legálisan külföldre, ami nagyon fontos lépés volt a magyar foci számára. Mindannyian rendkívül fájlaljuk az elvesztését, biztos, hogy nagyon sokan ott leszünk majd a temetésén.
Az olimpiai bajnok skeetlövő, Igaly Diana is felidézte Szepesi Györggyel kapcsolatos emlékeit.
„A sydney-i olimpia előtt felhívtak, hogy Gyuri bácsi fogja közvetíteni az én számomat. Ez már csak azért is különösen megható és megtisztelő volt a számomra, mert ő maga jelentkezett a feladatra. Amúgy az olimpia előtt kevesen gondolták, hogy én nagy eredményt érhetek el.
Gyuri bácsi aztán felhívott, hogy ugyan szánjak már rá egy órát, mert szeretne megismerkedni a sportággal és velem is. Ebből aztán egy háromórás beszélgetés lett, én beszéltem a sportágról, ő meg mindent jegyzetelt. Egészen elképesztő volt az az alázat, ahogy egy páratlan karrierrel a háta mögött egy számára ismeretlen sportág és sportoló iránt ilyen elkötelezettséget tanúsít.
A történet Sydney-ben egy olimpiai bronzéremmel ért véget, amit Szepesi György a tőle megszokott lelkesedéssel közvetített végig.
„A kommentátorállás nagyon közel volt a lőállásokhoz, azaz behallatszott, ha valaki az átlagosnál hangosabban beszélt. Gyuri bácsi meg hangosan beszélt, mert ő pontosan olyan vehemenciával és átéléssel közvetítette az én versenyemet, mint egy fontos futballmeccset. Én ezt hallottam, de volt ott más is, ami hangos volt, én meg kimondottan jó formában voltam, szóval egyáltalán nem zavart.
A versenyt felügyelőket viszont igen, és később megtudtam, hogy kétszer is kivezették Gyuri bácsit, ő meg kétszer is visszaosont, hogy végezhesse a munkáját. A végén aztán volt nagy öröm, mindketten nagyon boldogok voltunk, miután sikerült szétlövésben megszereznem a bronzérmet.
Szepesi György 2000-ben, Sydney-ben az olimpián tehát sportlövészetet közvetített a Magyar Rádióban. Pedig nem úgy indult a dolog, hogy ő kommentálja majd Igaly Diana bronzérmét. Hogyan került Szepesi a lőtérre? A választ Novotny Zoltán, a Magyar Rádió sportriportere mesélte el az Origónak.
„2000-ben én a Petőfi rádió adófőszerkesztője voltam, a sportosztályt Török László vezette. Szepesi először hozzá ment, hogy mi lesz az olimpián a feladata?
Török kapásból felajánlotta neki, hogy közvetítse a vízilabdát. Ez óriási dolog volt, mert a pólót addig Török kommentálta, márpedig a Kemény Dénes vezette csapat 1997-től a világ legjobbja lett, az olimpiára is aranyesélyesként utazott.
Szepesi először igent mondott, majd kissé elbizonytalanodott. „Nem ismerem én már annyira jól a szabályokat, nem látok mindent tisztán, talán valami másik sportág jobb lenne” – mondta ő. Tanakodtunk, mi legyen, majd valahogy előkerült a sportlövészet. A történtek fonalát itt vettem fel, eszembe is jutott, hogy baj lehet, mert a lőtérre a rádió nem rendelt közvetítővonalat, azaz Szepesinek mobiltelefonnal kell megoldania a közvetítést. Őt egyszer sem zavarta ez. Igaz, az egyik versenyen túl hangosan beszélt, emiatt a rendezők kivezették a teremből, de valahogy visszament, és befejezte az adást. Amikor Igaly Diana bronzérmes lett, Szepesi nagyon meghatódott. Ez a közvetítésében is hallatszott. Amúgy pedig van ezzel kapcsolatban egy érdekes sztori. Az olimpia előtt egy közönségtalálkozón együtt szerepelt a tévés Vitray Tamás és Szepesi György. A színpadon ment a beszélgetés, amikor
Vitray egyszer csak kibökte – szinte dicsekvésképpen –, hogy ő utazik az olimpiára és kajak-kenut, valamint evezést fog közvetíteni. Te hol leszel ekkor, Gyurikám? – tette fel a kérdést Vitray. Szepesi nevetett, és annyit mondott: »Én is megyek az olimpiára, és sportlövészetet közvetítek majd.«
Novotny Zoltán vezetőként mindig fontosnak tartotta, hogy Szepesi György ott legyen az olimpiákon. „Klasszikus módon, azaz napi szintű közvetítésekkel 1976-ban, Montreálban jelentkezett utoljára. 1980-ban Moszkvában nem sok időt volt ott. Akkor már az MLSZ elnökeként dolgozott, a rádió vezetője, Hárs István három napra engedte őt el. Ezt követően vagy FIFA-sportdiplomataként, vagy a rádió vendégeként, de 1988-tól 2004-ig minden olimpián ott volt velünk. Sosem felejtem el, hogy 2004-ben milyen remek interjút készített a kenus Vajda Attilával, aki meglepetésre bronzérmet nyert Athénban. Siklós Eriknek közvetítenie kellett.
Erik Szepesi kezébe nyomta a felvevőt, megmutatta, hogy kell be- és kikapcsolni, a többit Szepesire bízta. A 82 éves legenda meg elment, és megcsinálta az interjút. Ilyen ember volt ő.
Török Lászlónak a mai napig a birtokában van egy olyan levél, amelyet a hatvanas években Szepesi György írt neki. A Magyar Rádió egykori riportere így emlékezett.
„Talán még általános iskolás lehettem, de minden nap a rádió sportközvetítésein és Szepesi Györgyön csüngtem. Régóta tudtam, hogy mindenképpen sportriporter szeretnék lenni, csak azzal nem voltam tisztában, hogyan fogjak hozzá. Ekkor írtam egy levelet Szepesi Györgynek. Már ehhez is össze kellett szednem minden bátorságomat.
A szüleim azt hitték, egy ekkora sztár (hiszen ő akkor már nagyon régóta az volt) úgysem válaszol nekem. Óriásit tévedtek. Pár hét telt el, amikor megérkezett Szepesi válaszlevele, amelyet a mai napig féltve őrzök az otthonomban.
Azt tanácsolta, hogy először érettségizzek le, utána tanuljak meg egy idegen nyelvet, végezzek el legalább egy főiskolát, és ha mindez megvan, talán lehet belőlem sportriporter. Aláírás: Szepesi György. Hát, számomra ez maga volt a csoda.
Nem tudom, hogy a mai időkből kihez lehetne őt hasonlítani - valószínűleg senkihez, de ha lenne is hozzá fogható, annak legfeljebb a PR-osa válaszolna egy kamasz levelére. Ha válaszolna egyáltalán.
Vass István Zoltán, a Magyar Rádió egykori másik legendás sportriportere három történetet osztott meg az Origóval.
„Egy ideig nem tűnt fel, de Szepesi vezetőként az értekezleteken soha nem adott nekünk szakmai tanácsokat. Sem nekem, sem Novotny Zolinak, sem másnak. Egyszer csak megkérdeztem, miért nem mutat nekünk mesterfogásokat?
Azt mondta, hogy ez soha nem jutott az eszébe. Nem akart semmit ránk erőltetni, mindig azt mondta, hogy járjuk csak a magunk útját, alakuljon ki a saját stílusunk.
Ha beledumálna, sosem lennénk azok, akik valójában lehetünk – ezt mondta. És tényleg így tett. Nem tudom, hogy mennyire volt nehéz ezt megállnia, de óriási dolog, hogy így gondolkodott erről.”
Szepesi György 1978-ban lett az MLSZ elnöke. A rádió úgy engedte őt el, hogy a fizetését továbbra is az intézmény állta. Hárs István rádióelnök nem szerette volna, ha Szepesi pénzt kap az MLSZ-től.
„Amikor már több éve viselte ezt a tisztséget, sokszor mondtam neki, hogy kérjen már egy nagyobb lakást, ahol adj uram, Isten, akár Havelange FIFA elnököt is fogadhatná. Gyuri Budán egy nem túl nagy lakásban élt egy társasházban.
Megvoltak azok az összeköttetései, amelyek hozzásegíthették volna ahhoz, hogy nagyobb lakásba költözzön. Soha nem élt ezzel. Élete végéig a Mese utcai kétszobásban élt a feleségével, Piroskával.
Vass István Zoltán utolsó története stílszerűen illeszkedik a mai naphoz, Szepesi György halálához.
„1980-ban Moszkvában az olimpián már nagyon untam magam, tényleg vártam, hogy vége legyen az eseménynek. Ekkor érkezett meg Szepesi, aki bejött a szobámba. Én meg unott arccal üldögéltem az ágyon, és sóhajtoztam, hogy mikor mehetünk már haza.
Ekkor nagyon hosszan rám nézett, egy ideig nem szólt egy szót sem, majd annyit mondott: Ne siettesd az időt, múlik az magától is.
Most, amikor meghalt, és ez a történet eszembe jutott, azt gondolom, nagyon igaza volt Szepesinek.”