Vágólapra másolva!
Négy magyar csapat vágott neki a 2018/19-es idénynek az európai kupaküzdelmekben. Az első fordulót követően csak a Ferencváros búcsúzott a Maccabi Tel-Aviv elleni párharcot követően, így tovább él a remény, hogy lesz magyar csapat, amelynek akár a csoportkörben is szurkolhatunk majd. A második fordulóban a BL-ben a Vidi a bolgár Ludogoreccel, az El-ben az Újpest a spanyol Sevillával, míg a kispesti együttes a luxemburgi Niedercornnal találkozik. Esélyek, várakozások, remények.

A papírforma alapján a továbbjutásra a legnagyobb esélye a Budapest Honvédnak van, amely a luxemburgi Niedercornnal játszik. Bár a Videoton és a Dudelange párharcából kiindulva nagy hiba lenne lebecsülni a luxemburgi csapatot, mégis nagy esély előtt áll a Honvéd. A Videotonnak és az Újpestnek viszont biztosan nagyon nehéz dolga lesz. A magyar bajnokcsapat az utóbbi években kétszer is a BL-főtáblára jutott bolgár Ludogorec ellen játszik, míg az Újpest ellenfelének, a spanyol Sevillának az erejéről mi is megemlékeztünk.

A 17 éves bolgár csodacsapat

2001-ben Alekszandar Alekszandrov és Vladimir Dimitrov megalapította a PFC Ludogorets Razgradot, amelynek a története mesébe illő. Kezdetben alacsonyabb osztályú amatőr bajnokságokban szerepeltek, majd a 2005–2006-os szezonban feljutottak a harmadosztályba. (Már 2004-ben megnyerték a negyedik ligát, de nem volt pénz arra, hogy egy osztállyal feljebb lépjenek.) Itt még négy szezont töltöttek, majd a 2009–2010-es idény végén a második helyet megszerezve feljebb léptek a másodosztályba, innentől pedig már nem volt megállás.

A másodosztályt mindössze egy szezon után sikerült megnyerniük, így kiharcolták az élvonalba kerülést.

Az első osztályban töltött első szezonjuk után rögtön bajnoki címet, a bolgárkupa- és a szuperkupa-győzelmet is megszerezték.

Ez pedig a bolgár vállalkozónak, Kiril Domuschievnek volt köszönhető, aki 2010 szeptemberében vásárolta meg a klubot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiemeli a csapatot a középszerűségből.

A Ludogorec játékosa, Moti állítja meg a liverpooli Sterlinget Forrás: AFP

Ez olyannyira sikerült, hogy azóta

hét alkalommal lettek bolgár bajnokok,

emellett két-két hazaikupa- és Szuperkupa-győzelemnek is örülhettek. A triplázás rajtuk kívül csak a Levszki Szófia és a CSZKA Szófia együtteseinek sikerült egy szezon alatt. Ráadásul már a nemzetközi kupaporondon is megmutatták magukat. A 2013-14-es szezonban

az Európa-liga csoportköréből továbbjutva, a legjobb nyolc közé jutásért a spanyol Valencia ellen búcsúztak, majd a következő idényben bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe

(a Real Madrid, a Basel és a Liverpool mögött végeztek.) Ezt a szereplést 2016-ban megismételték, ekkor már a Real Madrid és a PSG mögött összejött a harmadik hely, épp a Baselt megelőzve.

Légiósok repítik a Ludogorecet

A brazil Paulo Autuori együttese az alábbi kezdőcsapattal lépett pályára a múlt hétvégén 1-0-ra megnyert FK Etar elleni bajnokin: Renan – Cicinho, Rafael Forster, Cosmin Moti, Natanael – Svetoslav Dyakov, Lucas Sasha, Marcelinho – Claudiu Keserü, Vura, Wanderson. A tizenegy játékosból egyedül Dyakov volt hazai játékos, bár három brazil is kettős, brazil-bolgár állampolgárnak vallhatja már magát.

A román válogatott Claudiu Keserü is a Ludogorecet erősíti Forrás: AFP/Stringer

A több mint 50 millió euróra taksált keretben

– csak összehasonlításképpen, a Vidi 14 millió eurót ér –, brazil, argentin, román, madagaszkári-francia, brazil-olasz, holland-szurinámi, kongói-holland és lengyel labdarúgó is megtalálható, így igazán nemzetközi csapatról beszélhetünk. A legértékesebb játékosuk Vura, aki 5 millió eurót ér, a magyar futballszeretők számára a legismertebb név mégis a román válogatott Claudiu Keserüé, illetve a lengyel nemzeti csapat tagjáé, Jacek Goralskié lehet. A hihetetlen dominancia ellenére a legutóbbi bolgár válogatott keretbe csak egy labdarúgót adtak, név szerint Panovot, míg a közelmúltban még Terziev és Dyakov fordult meg a nemzeti csapatban.

Az eddigi átigazolási szezonban nem volt nagy jövés-menés a keretben. Kétmillió euróért megszerezték a bolgár Anton Nedyalkovot a Dallastól, mellette a román Dragos Grigore érkezett ingyen. Ami a távozókat illeti, az ukrán Igor Plastun távozott a belga Genthez 3 millió euróért.

Nem a Vidi a párharc esélyese

A Ludogorec kiválóan kezdte a BL-selejtezőt, az első körben az északír Crusaders ellen kettős győzelemmel,

9-0-s összesítéssel ment tovább a bolgár csapat.

A bolgárok már az első meccsen eldöntötték a továbbjutást egy 7-0-s győzelemmel.

A luxemburgi Dudelange-ot búcsúztató MOL Vidi is idegenben kezdi a párharcot szerdán, így jó lenne legalább olyan eredményt elérnie a magyar csapatnak, amellyel lenne esélye a visszavágón. Fontos lesz, hogy Marko Nikolics jól megszervezze a védekezést az első meccsre. Bár egyéretlműen a Ludogorec az esélyes, a Vidi meglepheti a riválisát, ha mindenki száz százalékot nyút majd a 180 perc alatt. Amennyiben a Vidi elvesztené a párharcot, akkor is folytathatná a szereplést, mivel átkerülne az Európa-ligába.

A Ludogorec nemzetközi porondon hat próbálkozásból eddig összesen négyszer élte meg az őszt és háromszor a tavaszt. A csapat új stadionja 2011-ben nyílt meg és 2015-ben, majd 2017-ben bővítették, így jelenleg 12 ezer fő befogadására alkalmas.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább a Bajnokok Ligájában?

Az El-király Sevilla

A Sevillát 1890. január 25-én alapították. Ez volt a város első, Spanyolország andalúziai régiójának pedig második labdarúgó klubja. A 128 éves fennállása alatt egyszer lett spanyol bajnok, igaz, nem mostanában történt, az 1945/46-os idényben. Ötszörös spanyol kupagyőztes a Sevilla, de ami ennél is sokkal fontosabb, hogy igazi Európa-liga-specialista.

2006 óta ötször nyerte meg a trófeát, illetve ennek az elődjét, az UEFA Kupát.

2014-ben, 2015-ben és 2016-ban zsinórban háromszor nyerték meg az UEFA második számú európai kupasorozatát.

Sergio Escudero, a spanyol Sevilla játékosa (k) és csapattársai a szurkolóikkal, miután 3-1-re győztek az angol Liverpool ellen a labdarúgó Európa-liga tegnapi döntőjében a bázeli St. Jakob Park Stadionban Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Jean-Christophe Bott

A Bajnokok Ligája 2017-18-as idényében a Sevilla nagy meglepetésre kiejtette a Manchester United csapatát a legjobb 16 között, a negyeddöntőben a Bayern München viszont már jobbnak bizonyult náluk.

A bajnokságban nem ment jól a csapatnak, a tavalyi pontvadászatban meglepetésre csak a hetedik helyen végzett a Sevilla, éppen ezért kapcsolódik be már ilyen korán az Európa-liga-selejtező mérkőzéseinek párharcaiba. Igaz, a Copa del Reyben döntőt játszottak, ahol a Barcelona 5-0-ra intézte el a lila-fehér együttes ellenfelét.

A Manchester Unitedet kiejtő spanyol szupercsapattal küzd az Újpest

Az azeri Neftci Bakut 5-3-as összesítéssel búcsúztató Újpest ellenfele a Sevilla lesz az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A spanyol klub a sorozat specialistájának számít: 2006 óta ötször nyerte meg a trófeát, illetve ennek az elődjét, az UEFA Kupát. Az előző szezonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig jutott (kiejtve a Manchester Unitedet), de az összképet tekintve tavaly nyár óta lejtmenetben van a csapat.

A 205 millió eurós csapat

A csapat jelenlegi összértéke magyar viszonylatban egészen elképesztő, a transfermarkt.com neves internetes oldal 205,30 millió euróra taksálja a keretet. Érdemes összehasonlítani az Újpesttel, amely még a 7 millió eurót sem éri el, tehát közel

30-szorosa a spanyol csapat értéke a magyar klubénak.

A Sevilla legértékesebb játékosa, a friss világbajnok francia középpályás, Steven Nzonzi 30 millió euróval, mögötte az ugyancsak francia Wissam Ben Yedder következik 28 millióval. De nem kell senkinek bemutatni a spanyol Jesus Navast és Nolitót, a dán Simon Kjært, az argentin Gabriel Mercadót és Éver Banegát, vagy éppen az olasz Franco Vázquezt.

A Sevilla játékosa, Steven Nzonzi a gyerekével és a világbajnoki trófeával Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

Persze az jó kérdés, hogy alig másfél héttel a világbajnokság után a fent említett labdarúgók közül mennyien lesznek a pályán – nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk, a vb utáni pihenő miatt Nzonzi, Kjaer Banega vagy éppen Mercado biztosan nem –, ettől függetlenül óriási játékerőt képvisel a spanyol sztárcsapat.

Ami a Sevilla idei nyári átigazolásait illeti, egy nagy veszteséget már elkönyvelhetett a klub, mivel

Clément Lenglet a Barcelonához igazolt.

Igaz, az érte kapott 36 millió euróból érkezett Ibrahim Amadou a Lille-től (15 m), a cseh kapus, Tomas Vaclik a Baseltől (7 m) és a spanyol Roque Mesa a Swansea Citytől (6 m).

Az esélytelenek nyugalmával

Az Újpest az Európa-liga első körében az azeri Neftci Bakut búcsúztatta úgy, hogy az első meccsen idegenben 3-1-es vereséget szenvedett, ám a visszavágón már 4-0-s sikert aratott. Az UEFA-rangsorban 6. helyen álló Sevilla viszont „csak” most csatlakozik be a küzdelmekbe.

Talán nincs olyan ember – még a legelvakultabb Újpest-szurkolók között sem –, aki azt mondja, hogy a Sevilla nem esélyes ebben a párharcban. Az Újpest továbbjutásához hihetetlen csodára lenne szükség, viszont, ha a lila-fehér csapat felszabadultan fog játszani, és megpróbálja élvezni a meccseket, akkor akár meg is nehezítheti a spanyol sztárcsapat dolgát.

Az első mérkőzésre csütörtökön 21.45-kot kerül sor Sevillában, a 48.649 szurkoló befogadására képes Estadio Ramón Sánchez Pizjuánban.

Szavazzon!

Milyen eredményt vár az EL-párharctól?

A Rangers-verő luxemburgiak

Az 1919-ben alapított luxemburgi FC Progrès Niedercorn a legkevésbé ismert a magyar kupacsapatok ellenfelei közül. A Niedercorn háromszoros luxemburgi bajnok, négyszeres kupagyőztes, a legutóbbi idényben pedig ezüstérmet szerzett. Nemzetközi porondon eddig nyolc alkalommal szerepelt, az első hat próbálkozás csak kudarcot hozott, ám a 2017–2018-as idényben sikerült meglepetést okoznia.

Az előző idényben ugyanis a skót Rangers ellen kezdte az El-selejtezőt, és otthon nagy meglepetésre 2-0-ra nyerni tudott.

Bár a visszavágón skót siker született, de mivel csak 1-0-ra nyert a Rangers, így a Niedercorn kiütötte a sokkal esélyesebb riválisát. A második fordulóban a ciprusi AEL Limassol búcsúztatta (0–1, 1–2).

A Honvéd riválisa egyébként a 2015–2016-os idényben tért vissza az Európa-ligába, előtte 33 évig nem tudta magát kvalifikálni. Eddig tizennyolc nemzetközi kupamérkőzést vívott a luxemburgi csapat, ezeken 2-2 győzelem és döntetlen, illetve 14 vereség a mérleg, a hat rúgott gól mellé pedig 45 kapott párosult.

A Honvédnak nem szabad lebecsülnie az FC Progres Niederkornt Forrás: FC Progrès Niederkorn Officiel

Nemzetközi csapat

A Niedercorn játékosainak az összértéke

mindössze 2,6 millió euró,

a legértékesebb játékosa a portugál Romeu Torres, akit 300 ezer euróra taksálnak. De nem csak portugál légiósai vannak a luxemburgi együttesnek. Francia, montenegrói, algériai, belga-portugál és örmény-német játékos is megtalálható a rivális keretében.

A luxemburgiak kerete is folyamatosan változik, a nyári átigazolási időszakban kilenc labdarúgó érkezett a csapathoz, és nyolc távozott. Paolo Amodio vezetőedző tehát nincs könnyű helyzetben a Honvéd meccs előtt, mivel szinte új csapatot kell építenie.

Hozni kell a kötelezőt

A Honvéd az első selejtezőkörben a macedón Rabotnickit búcsúztatta, míg a Niedercorn az azeri Gabala ellen aratott bravúros győzelmet az első meccsen, az idegenbeli 2–0-s siker után belefért a hazai 1–0-s vereség is.

A luxemburgi csapat nagy bravúrt ért el az azeri együttes ellen, ám ha tovább akar jutni, akkor soha nem látott történelmi csodára lenne szüksége, ugyanis

soha nem tudott még egy szezonban két párharcot is sikerrel megvívni a nemzetközi kupaporondon.

A papírforma alapján tehát tovább kell mennie a magyar csapatnak, ám jó lesz óvatosnak lenni, mivel a Vidi-Dudelange párharcon láthattuk, nem szabad lebecsülni a luxemburgi csapatokat. Az első meccsen hazai pályán lép pályára a Honvéd, 19 órától a Bozsik József Stadionban. Jó lenne, ha már a 90 perc alatt sikerülne lezárni a legfontosabb kérdéseket.

Szavazzon!

A Honvéd továbbjut a luxemburgi csapat ellen?

Ami a továbbiakat illeti, ha a Vidi kiharcolja a továbbjutást a BL-ben, akkor kolozsvári CFR vagy a svéd Malmö lesz az ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, ha nem, akkor az Európa-ligában a bosnyák Zrinjski vagy a málta Valletta jöhet.

Megvannak a MOL Vidi FC lehetséges BL- és EL-ellenfelei

A kolozsvári CFR vagy a svéd Malmö lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a fehérvári együttes a második körben búcsúztatja a bolgár Ludogorec gárdáját. Ha nem, akkor az Európa-ligában a bosnyák Zrinjski vagy a málta Valletta jöhet. Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson kiemeltként szerepelt a fehérvári klub.

Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a második körben búcsúztatja a spanyol Sevilla együttesét, míg a Budapest Honvéd az Ufa (orosz)-Domzale (szlovén) párharc továbbjutójával találkozhat.

Bravúr esetén az Újpest a Vaduzzal is találkozhat az Európa-ligában

A Honvédnak orosz vagy szlovén ellenfél juthat.