Vágólapra másolva!
Bas Dost meggondolta magát, és mégsem távozik a Sporting Lisboa labdarúgócsapatától, amellyel három évre szóló szerződést kötött.

A holland csatár elmondta, nagyon nehéz időszakot élt meg, de mindig megmaradt benne az érzés, hogy a májusi botrány ellenére a klubhoz tartozik.

- nyilatkozta a 29 éves Dost, aki 2016 óta a Sporting játékosa.

Május közepén a Sporting edzőpályáján ötven, arcát eltakaró huligán randalírozott és agresszíven lépett fel a játékosokkal, edzőkkel és segítőkkel szemben. A futballisták közül többen megsérültek, a legsúlyosabban Dost, akinek több öltéssel kellett összevarrni a fejét.

Bas Dost (balra) a portugál kupa döntőjében, nem sokkal a támadás után Forrás: NurPhoto/Carlos Palma/NurPhoto/Carlos Palma

A támadók tettét az váltotta ki, hogy a Sporting a bajnokság utolsó fordulójában 2-1-re kikapott a Maritimótól, így a harmadik helyen végzett, és nem indulhat a Bajnokok Ligájában.
Az eset óta drasztikus változások történtek a klubnál. Távozott az elnök, új vezetőedzőt neveztek ki, több kulcsember eligazolt, míg a randalírozó huligánok legtöbbjét letartóztatták.