Vágólapra másolva!
Egybehangzó angol és spanyol sajtóértesülések szerint Antonio Contét bármelyik pillanatban meneszthetik a Chelsea kispadjáról. Az utódja a Napolitól nyáron távozó Maurizio Sarri lesz, akinek az érkezését még a héten bejelenthetik a londoni csapatnál, akivel kapcsolatban a nápolyiak elnöke, Aurelio De Laurentiis korábban elárulta, hogy nagyon közel állnak a megállapodáshoz az angol klubbal.

Az olasz sajtó szerint Antonio Contét már korábban meneszteni akarták a csapat éléről, azonban a helyére kiszemelt Maurizio Sarri sokáig nem tudott megállapodni a Napolival, ugyanis az olasz klub külön záradékba akarta foglalni, hogy az edző nem viheti el a csapat legjobb játékosait Londonba.

Antonio Conte valósággal berobbant a Premier League-be Forrás: AFP/Adrian Dennis

A 48 éves Antonio Conte két szezont húzott le a londoni csapat kispadján.

Első szezonjában bajnoki címet nyert a Chelsea-vel, ezt követően viszont megromlott a kapcsolata a csapat tulajdonosával, Roman Abramoviccsal.

Conte tavaly nyáron élesen bírálta a klub átigazolási politikáját, amelynek következtében a Chelsea az idei szezonban lemaradt a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyről.

Conte ugyan FA Kupa-győzelemmel zárta második szezonját, de ez sem mentette meg az állását.

Maurizio Sarrinak muszáj lesz végre trófeákat nyernie Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A helyére érkező Maurizio Sarri három idényen keresztül irányította a Napolit. Az 59 éves tréner ez idő alatt két ezüstérmet és egy bronzérmet nyert csapatával a Serie A-ban.