Vágólapra másolva!
Bemutatták az AC Milan 2018-2019-es szezonjára tervezett idegenbeli mezeket. Azon túl, hogy az új gyártó, a Puma elhagyta a vörös-fekete mintát, egy hatalmas bakit is elkövetett.

A német sportszergyártó hivatalos sajtóeseményen mutatta be a következő idény idegenbeli mezeit, amelyre néhány játékost is meghívott. Például Hakan Calhanoglut, a szabadrúgás-specialista pedig örömmel állt rendelkezésre. Egészen addig, amíg meg nem látta a számára elkészített felsőt, amelyen rosszul szerepelt a neve.

Keresd a hibát! Forrás: footyheadlines.com

Persze, ha már ott volt, felvette és még pózolt is benne. Talán nem először fordult vele elő.