Vágólapra másolva!
Gera Zoltán egyelőre nehezen bírja ki, hogy technikai edzőként kevesebbet érhet a labdához, és az új öltözékét is szoknia kell még, de - amint azt a DIGI Sport híradójának elárulta - máris élvezi az új munkáját a Ferencvárosnál. A zöld-fehérek közben már a Maccabi Tel Aviv elleni EL-selejtezőre készülnek, Dibusz Dénes pedig elmondta, miben kell még addig is fejlődnie a csapatnak.

Gera Zoltán múlt héten jelentette be a visszavonulását, de nem távozott végleg a Fraditól, ugyanis a zöld-fehérek szakmai stábjában kapott fontos szerepet. A 39 éves, korábbi Európa Liga-döntős klasszis a technikai képzésekért felelős edző lett, így a meccsekre való felkészítésnél komoly szerep vár rá.

– nyilatkozta a Sport24-nek Gera.

„Egy kicsit furcsa volt, szívesen beálltam volna én is csinálni a gyakorlatokat, de jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy még bírom ezt az új helyzetet, kíváncsi leszek, hogy meddig fogom bírni, de bírni kell. De élvezem, hogy ha a játékosok élvezik az edzést, hogy ha tudunk nekik segíteni, ami nagyon fontos" – tette hozzá.

Gera Zoltán az edzőmezt is lecserélte Forrás: Origo

El is kél a rutin a csapatnál, hiszen jövő héten, az Európa Liga selejtezőjében a Maccabi Tel Aviv ellen lép pályára a Fradi, egy megújult kerettel. "Nagyon jó rivális ellen játszunk, de hazai pályán kezdünk, így mindenképp nyerni szeretnénk. Fel van adva a lecke, be kell építeni az új játékosokat, nincs rá sok idő, mindjárt itt az első tétmérkőzés" – fogalmazott Lovrencsics Gergő.

Az összehangolódás pedig már szerdán elkezdődött, amikor a Ferencváros a szlovén bajnok Olimpija Ljubljana ellen játszott 0-0-s döntetlent. A kapus Dibusz Dénes elmondta, hogy szerinte min kellene még javítania a csapatnak.

A nyári átigazolási szezon alatt eddig hat új játékos érkezett a Fradihoz. "Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy összeálljon a csapat, hiszen nagyon sok új játékos érkezett, és minden nap dolgozunk kell, mert már egy hetünk sincs a mérkőzésig. Most a felkészülésünk zajlik, ami azért is fontos, mert az Európa Ligához egy másfajta munka kell" – hangsúlyozta Thomas Doll vezetőedző.

A Maccabi elleni EL-mérkőzést csütörtökön rendezik a Groupama Arénában, a visszavágóra egy hét múlva kerül sor Izraelben.