Vágólapra másolva!
Hazatér a magyar válogatott középpályása, Vadócz Krisztián, aki a Budapest Honvédhoz igazol.

A 33 éves játékos a Kispesten mutatkozott be az élvonalban még 17 évesen, három évvel később pedig Franciaországba, az Auxerre csapatához igazolt, azóta pedig nem játszott Magyarországon. Megfordult viszont Skóciában, Hollandiában, Spanyolországban, Dániában, Indiában, Svájcban és Ausztráliában, legutóbb pedig Hongkongban szerepelt, ahol az Origo is meglátogatta.

A 42-szeres válogatott Vadócz idén nyáron is a Honvéddal készült, de ezúttal szerződést is kötöttek a felek, így akár már a Rabotnicski elleni Európa-liga-selejtezőn is pályára léphet.

– nyilatkozta a játékos a honvedfc.hunak.

Vadócz Krisztián ismét Honvéd-mezben Forrás: Facebook/Budapest Honvéd FC

"Akárhol van az ember a világban, megmaradnak a kispesti érzések, én honvédos vagyok, ezt tudja rólam mindenki. Viszont nem az a lényeg, hogy én hogyan érzem magam, nekem az lesz a fontos, hogy milyen játékosnak látnak majd. Ekörül forog az agyam, meg kell mutatnom, hogy jó futballista vagyok."

Vadócz egy évre írt alá a fővárosi klubhoz.