Vágólapra másolva!
Gólkirállyal erősített a Ferencváros. A legutóbb NB I-es szezon ezüstérmesénél folytatja pályafutását az év játékosa, a 31 éves olasz támadó, Davide Lanzafame, akit a Budapest Honvédtól szerzett meg Thomas Doll csapata.

A Ferencváros a klub hivatalos honlapján jelentette be a hírt, ám arról nem írnak, hogy mennyi időre kötelezte el magát Lanzafame a klubhoz.

Az olasz játékos szülővárosában kezdett focizni, ifista éveit a Juventusnál töltötte, a 2006-2007-es szezonban a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Később játszott a Bariban, a Palermóban, a Parmában és a Bresciában is. 2013-ban érkezett Magyarországra, a szezon végén azonban visszatért Olaszországba, a másodosztályú Perugiában folytatta. Később a Novara csapatához szerződött, onnan tért vissza hazánkba 2016-ban.

Davide Lanzafame aláírt a Fradihoz Forrás: fradi.hu

A Budapest Honvéddal a szezon végén, 2017-ben bajnokságot nyert, a 2017/2018-as szezont pedig gólkirályként és az év játékosaként zárta. 18 góllal és 12 gólpasszal érdemelte ki az első helyet. Összesen 80 mérkőzésen lépett pályára a Honvédban, ezeken a találkozókon 39 gólt szerzett és 26-szor asszisztált társai góljainál.

Korábbi klubjai:
Juventus (2006-2008), Palermo (2008-2011), Catania (2011-2013), Perugia (2014-2015), Novara (2016), Budapest Honvéd (2016-2018)