Vágólapra másolva!
A holland hátvéd, Stefan de Vrij távozik a Lazio labdarúgócsapatától, és az Internazionale színeiben folytatja pályafutását.

A védő hétfőn a holland válogatott edzőtáborában újságíróknak megerősítette, hogy öt évre szóló szerződést írt alá Milánóban.

A 25 éves játékos római megállapodása szerdán jár le, vagyis ingyen kerül az Interhez, amelynek ő lesz az első nyári igazolása.

Stefan de Vrij mégis játszhat a Bajnokok Ligájában Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

De Vrij 2014-ben a Feyenoordtól szerződött a Lazióhoz, amelyben 118 mérkőzésen lépett pályára és tíz gólt szerzett.

Az Inter az utolsó fordulóban 2-1-es hátrányból fordítva nyert 3-2-re a Lazio vendégeként a római Stadio Olimpicóban, ezzel éppen riválisa elől megszerezte a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet.