Vágólapra másolva!
Hivatalosan is újjáalakult a Manchester United női labdarúgócsapata, amely a következő idényben az angol másodosztályban szerepel majd.

A klubot számos kritika érte, mert 2005 óta nem működtetett női csapatot, pedig a szakág egyre népszerűbb Angliában. Az előző idényben a Chelsea volt a bajnok és az FA kupa-győztes, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntőig jutott, ahogyan a Manchester City is.

Az angol szövetség (FA) hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy az átalakított élvonalat (Super League) 11, a másodosztályt (Championship) pedig 12 csapat alkotja a szeptemberben kezdődő szezonban.

"Nagy kihívás a semmiből elindítani egy profi csapatot, de reménykedünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megfelelő támogatást biztosítsunk az új női együttesünknek" - nyilatkozta Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető alelnöke.