Vágólapra másolva!
Szombat este a Liverpool 13 év után diadalmaskodhatott volna a legrangosabb európai kupasorozatban, azonban a csapat német kapusának, Loris Kariusnak köszönhetően a Real Madrid 3-1-re megnyerte a kijevi Bajnokok Ligája-döntőt, így zsinórban harmadszor került Európa trónjára. A találkozó után az angol csapat focistái rendesen el voltak kenődve, akárcsak Jürgen Klopp vezetőedző. A német szakember azonban gyorsan túltette magát a kudarcon, ugyanis vasárnap reggel 6-kor már (még) boldogan énekelt a Pool-szurkolókkal.

A felvételen az 50 éves német szakember három Liverpool-szurkolóval énekel. A dal arról szól, hogy a Mersey-partiak közel voltak a BL-trófeához, de a madridiaknak szerencséjük volt. Azonban továbbra is ilyen jól fognak futballozni, és hamarosan visszaviszik Liverpoolba a serleget.