Vágólapra másolva!
A kínai Csengtuban zajló Panda Kupa második játéknapján a magyar U19-es válogatott taktikusan, fegyelmezetten játszva, Krebsz Máté és Daróczi Zoltán góljaival 2-1-re legyőzte az uruguayiakat.

A kínaiaktól elszenvedett szerdai vereség (0-4) után a magyar válogatott addig is szűk keretéből újabb játékosok estek ki, Lustyik Levente és Terbe Botond kisebb sérülés miatt nem lehetett ott a pályán a Panda Kupa második játéknapján az uruguayiak elleni mérkőzésen. A mieink így mindössze három bevethető (mezőny)cserejátékossal és a korábbiaknál védekezőbb felfogásban kezdték a találkozót, Németh Antal ötvédős rendszerben küldte pályára csapatát, írja tudósításában a szövetség honlapja.

Az Uruguay ellen pályára lépő magyar kezdő tizenegy Forrás: MLSZ

A tornát az angolok elleni 2-2-es döntetlennel kezdő uruguayiak irányították kezdetben a meccset,

de hiába birtokolták többet a labdát, nem tudtak mit kezdeni a masszív védekezésünkkel,

a kapuban Kovács Péternek a 28. percben kellett először lövést védenie. A mieink a labdaszerzéseket követő kontrákból próbáltak veszélyeztetni, és adódott is ezekből pár lehetőségünk, de komoly helyzet az első félórában a másik kapu előtt sem adódott. A 41. percben viszont egy kontratámadásból megszereztük a vezetést: a bal oldalon induló akció végén átkerült a labda a jobb oldalra, a mélységből érkező

Krebsz Máté pedig a jobbösszekötő helyéről, mintegy 23 méterről a kapu bal oldalába bombázott (0-1),

kialakítva a félidei eredményt.

A szünetben egyet cserélt Németh Antal, Kiliti Róbert helyére Torvund Alexander állt. Továbbra is a masszív védekezést tartottuk szem előtt, és a labdaszerzéseink után azonnal igyekeztünk hosszú átadásokkal támadásba dobni a támadóinkat. Az 52. percben Timári futott el a jobb oldalon, laposan középre tette a labdát, de az érkező Torvund Alexander már csak belepiszkálni tudott a kapu előtt, így a kapus védett. Néhány perccel később ismét Torvund lőhetett a 16-oson belülre, ezúttal messzebbről és élesebb szögből, de nem tudott erőt vinni bele, így a kapus könnyedén védett. A következő kontránk végén Timári Norman előtt adódott nagy lehetőség, bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, ám a jobbösszekötő helyéről a jobb kapufa mellé helyezett.

A 70. percben megdupláztuk az előnyünket, ezúttal is egy kontratámadásból adódott a lehetőség, melynek végén a percekkel korábban beállt

Daróczi Zoltánhoz került a labda, ő pedig két csel után 17 méterről a kapu jobb oldalába helyezett (0-2).

Egy perccel később emberhátrányba kerültünk, Majnovics Martin kapta meg második sárga lapját. A 78. percben kihasználta emberelőnyét az uruguayi csapat, egy bal oldali szabadrúgást követően Ferrares Fernandez fejelt közelről a kapunkba (1-2). Az utolsó percekben nyomás alatt tartotta a kapunkat az ellenfél, de az egyenlítő gólt nem tudta megszerezni, a mieink végig remekül védekezve, taktikus játékkal 2-1-re megnyerték a találkozót. A magyar válogatott vasárnap az angolok ellen zárja a Panda Kupát.

Uruguay-Magyarország 1-2 (0-1)
Magyarország: Kovács Péter - Krebsz Máté (Mim Gergely, 91.), Ujvárosi Ádám, Mocsi Attila, Opavszky Balázs, Majnovics Martin - Galacs Erik (Daróczi Zoltán, 67.), Takács Zsombor, Molnár Dominik, Kiliti Róbert (Torvund Alexander, 46.) - Timári Norman
Gólszerző: Ferrares a 78. ill. Krebsz a 41., Daróczi a 70. percben