Vágólapra másolva!
Két évvel, 2025 nyaráig meghosszabbították a brazil Ederson Moraes szerződését az angol bajnokságban aranyérmes Manchester City labdarúgócsapatánál.

A bajnokcsapat a Premier League utolsó fordulóját követően jelentette be az eredetileg 2023-ig szóló együttműködés megtoldását.
A 24 éves játékost tavaly a kapusoknál csillagászati összegnek számító 40 millió euróért (12,3 milliárd forintért) igazolta le a manchesteri klub a Benficától, és akkor hat évre szóló megállapodást kötött vele.

Ederson a Manchester City elsőszámú kapusa volt a szezonban, döntő érdemeket szerzett abban, hogy csapata óriási fölénnyel szerezte meg a bajnoki aranyérmét. Az együttes a 38 fordulóban mindössze 27 gólt kapott, a legkevesebbet a PL-ben.

A brazil labdarúgó 45 tétmérkőzésen lépett pályára a Manchester Cityben - 21 alkalommal nem kapott gólt -, és jelölt volt az Év fiatal játékosa díjra.

Edersonnak egy ideig nem kell aggódnia a jövője miatt Forrás: AFP/Paul Ellis


Az egyszeres válogatott Ederson a nyáron minden bizonnyal ott lesz az oroszországi világbajnokságon a brazil válogatott keretében.