Vágólapra másolva!
Mivel a meccs közbeni pályára lépés bűncselekmény, akár börtönt is kaphat az a szurkoló, aki a Ferencváros-Vasas (1-1) NB I-es bajnoki mérkőzésen a kerítésen átmászva a meccs alatt a pályára ugrott. Ez az ügy rendőrségi része. Ami a klubot illeti, a Fradi vezetése példás gyorsasággal és a jogszabályokat figyelembe véve jár el az ügyben, és kitiltja a stadionból a vétkes drukkert.

A Nemzeti Sport fotósa, Tumbász Hédi is elkapta azt a pillanatot, amikor az egyik ferencvárosi szurkoló a kerítésen átmászva a pályára ugrott. Kiderült, hogy a C6-os szektor menekülő kapuján ugrott át. A Ferencváros – betartva az összes vonatkozó jogszabályt – a személyi adatok azonosítása után jegyzőkönyvet készít az esetről, majd arra tesz javaslatot, hogy a szurkolót az ilyenkor kiszabható maximális időre zárják ki a stadionból.

Drága mulatság volt a pályára ugrás az FTC-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen Forrás: Nemzeti Sport - Tumbász Hédi

Az intézkedő vagyonőrök a rendőrségnek átadták a magáról megfeledkezett személyt, aki ellen bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indul.

Tehát a történet két szálon fut.

Egyfelől a rendőrségen a bűncselekmény elkövetése miatt, másfelől a Ferencvárosnál, ahol a stadionból való kizárással büntetik majd meg a nézőt.