Vágólapra másolva!
Hollandiában már javában zajlik a feljutásért, illetve a bennmaradásért folytatott harc. Az első osztályból két csapat, míg a második vonalból nyolc is érdekelt az Eredivisiért folytatott osztályozókban.

A Sparta Rotterdam a második körben kapcsolódott be, és igyekszik megtartani első osztályú tagságát.

A Sparta idegenben, a Dordrecht otthonában lépett pályára, és már 1-0-ra vezettek Loris Brogno góljával, amikor Stijn Spiering egy kapitális öngóllal visszahozta az ellenfelet.

Spiering felszabadítani próbált, de olyan szerencsétlenül találta el a labdát, hogy az a saját kapujába vágódott, ráadásul mindez a 89. percben történt.

Akkor kárt mégsem okozott, hiszen Robert Muhren a rendes játékidő hosszabbításában megszerezte a győzelmet, így előnyből várhatja a visszavágót a Rotterdam, Spiering pedig fizethet egy sört a csapattársnak.