Megtréfálta a Sevilla a Ronaldo nélküli Real Madridot

fbl Horizontal
Sergio Ramos: kiahygott büntető, majd öngól
Vágólapra másolva!
A Sevilla 3-2-re nyert a spanyol bajnokság 34. fordulójából elhalasztott bajnokin a Bajnokok Ligája-döntős Real Madrid ellen.

Zinedine Zidane a Barcelona ellen bokasérülést szenvedett Cristiano Ronaldo nélkül lépett pályára, de hiányzott a csapatból Luka Modric és Toni Kroos is.

Zidane ezzel a tizeneggyel futott ki a sevillai gyepre: Casilla – Nacho, Vallejo, Sergio Ramos, Theo Hernández – Kovacic, Casemiro, Ceballos – Lucas Vázquez, Benzema, Asensio.

A Sevilla hamar ellenfelére erőltette akaratát, Wissam Ben Yedder révén már az első félidő közepén megszerezte a vezetést a hazai csapat, majd egy kontra végén az első félidő hajrájában is betalált a Sevilla. N'Zonzi előbb Casillába lőtte a labdát, majd Miguel Layún elé passzolt, aki már nem hibázott.

Sergio Ramos: kihagyott büntető, öngól, berúgott tizenegyes Forrás: AFP/Cristina Quicler

A Real Madrid játékosai összesen kétszer értek labdába az ellenfél tizenhatosán belül, ilyen pocsék első félidőt még nem produkált ebben az idényben a Zidane-csapat.

A második félidőben visszaállt védekezni a Sevilla, a Real pedig próbálkozott. Az 55. percben ennek ellenére lezárhatta volna a meccset a Sevilla, de ziccerben rontottak, miközben a túloldalon Lucas harcolt ki egy büntetőt, de Sergio Ramos a lécre rúgta a labdát, így elmaradt a fordulat.

A Madridnak semmi nem jött össze, miközben a túloldalon a 84. percben Ramos lábáról a saját kapujába pattant a labda. A szépítés a 87. percben jött össze a vendégeknek, Borja Mayoral révén.

A hosszabbításban még a Real kapott egy tizenegyest egy kakaskodás után, a labda mögé megint Ramos állt, aki ezúttal nem hibázott.

A Real Madrid harmadik a tabellán, hátránya három pont az Atlético mögött, és 18 a már bajnok és veretlen FC Barcelona mögött két körrel a vége előtt.