Vágólapra másolva!
Szombaton derült ki, hogy a Manchester United korábbi legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson kórházba került. Már a hír után érkeztek a közösségi felületeken a jókívánságok, de a vasárnapi bajnoki program során is sok megható jelenetet láthattunk.

A skót menedzser legnagyobb riválisai üzentek a nagy harcosnak. Előbb az ősi rivális, Liverpool adott ki érzelmes nyilatkozatot, amelyben támogatásukról biztosították a skótot és családját, valamint hangsúlyozták, hogy a Ferguson személye mindig különleges marad a liverpooliak számára is, ugyanis barátként segítette a klubot, amikor az nagyon nehéz helyzetben volt.

Később a Manchester City lépett pályára és a Huddersfield elleni gólnélküli döntetlen után átvehette a csapat a bajnoki trófeát és az aranyérmet. Pep Guardiola csapata a pályán ünnepelt, miközben ez a felirat bukkant fel a játéktéren.

Időrendben haladva következett az Arsenal meccse, Arséne Wenger pedig 22 év után utolsó hazai bajnokiján szerepelt. A Burnley ellen, 5-0-ra megnyert meccs után a pályán mondott búcsúbeszédét Sir Alex Fergusonnal kezdte.

Arséne Wenger csapata második góljának örül a Burnley elleni bajnokin Forrás: MTI/AP/Matt Dunham

Pályafutása talán legádázabb ellenfele volt Sir Alex, de ahogy idősödtek, mondhatni megszerették egymást, és már mindketten barátként gondolnak a másikra. Ferguson éppen egy hete, az Old Tarffordon adott át egy kis trófeát a búcsúzó franciának.

"Az Arsenalnál mi gondoskodunk egymásról. Éppen ezért nem is kezdhetem mással a beszédemet, mint azzal, hogy gyors felépülést kívánjak a barátomnak, Sir Alex Fergusonnak" – kezdett bele Arséne Wenger.

Mi is csak csatlakozni tudunk a fentiekhez, és sok erőt kívánunk.