Vágólapra másolva!
A Chicago Fire csatára, Nikolics Nemanja úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag az MLS-ben szereplő klubcsapatában kíván pályára lépni, és többet nem ölti magára a magyar címeres mezt.

A játékos döntéséről először Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét tájékoztatta, olvasható az MLSZ honlapján.

Nikolics Nemanja a 2016-os Európa-bajnokságon Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Nikolics Nemanja a Videoton FC-ben töltött sikeres időszakát követően, gyors honosítási eljárás után 2013-ban lépett először pályára a magyar válogatottban, Egervári Sándor kapitányi időszakában. Ezt követően még hat szakvezető hívta meg a válogatott keretbe. Legutóbbi mérkőzésén, amikor Georges Leekens szövetségi kapitány márciusban, a skótok ellen becserélte, 27. alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

A 2016-os Európa-bajnokságon két mérkőzésen játszott, Eb-nyolcaddöntősnek mondhatja magát, 27 mérkőzésén 5 alkalommal szerzett gólt a nemzeti csapatban.

„Minden olyan korszakot nehéz lezárni, ami különösen fontos az ember számára: a magyar labdarúgó-válogatottban töltött időszak meghatározó és emlékezetes periódusa pályafutásomnak, nagyon hálás vagyok azokért az évekért, amelyeket a válogatottnál tölthettem.

Rengeteg erőt tudtam meríteni a drukkerek szeretetéből, éreztem, hogy jóban-rosszban támogattak, és végig mellettem álltak. Nehéz döntést hoztam meg, de azt gondolom, ez a helyes lépés, mostantól kizárólag a klubkarrieremre kívánok koncentrálni, és igyekszem továbbra is eredményesen és becsülettel képviselni a magyar futballt külföldön. Az elhatározásomat először Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével közöltem, akinek köszönöm, hogy rendkívül korrekt módon tudomásul vette a döntésemet. Ezt követően a szövetségi kapitányt is tájékoztattam, aki szintén megértette és elfogadta, hogy így döntöttem" – olvasható Nikolics nyilatkozata.

Nikolics Nemanja 2017-ben az Év játékosa lett Fotó: Polyák Attila - Origo

A korábbi magyar, lengyel és amerikai (MLS) gólkirály hozzátette, a jelenlegi és a korábbi szövetségi kapitányokkal is jó volt a viszonya, döntésében nem játszanak szerepet személyes konfliktusok, viták.

„Maximalista vagyok, sosem dőltem hátra, így természetesen tudom, hogy sokkal több is lehetett volna a válogatott karrieremben. De semmiféle rossz emlék vagy keserűség nincs bennem, egyszerűen arról van szó, hogy

a jövőben minden energiámat a klubfutballra szánom, emellett a lehető legtöbb időt szeretnék az Egyesült Államokban élő családommal tölteni.

Profi játékos ritkán beszélhet erről őszintén, de ebben a pillanatban talán elmondhatom, szeretnék jó családapa is lenni, ehhez pedig közösen eltöltött idő is kell" – fogalmazott a támadó.

A tavaly az Év Játékosának megválasztott csatár azt is elmondta, kapcsolatban marad a szakvezetéssel, játékostársakkal, illetve az MLSZ vezetőivel, és tiszta szívből szurkol a nemzeti csapat sikeres szerepléséért, illetve a jövőben is minden tudásával segíti a magyar futballt.