Vágólapra másolva!
Olasz sajtóértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Internazionale a nyári átigazolási időszakban szerződtetné az osztrák RB Salzburg magyar középpályását, Szoboszlai Dominiket.

Az olasz lapok szerint Piero Ausilio, az Inter technikai igazgatója kedveli Szoboszlai játékát, és az utóbbi hónapokban már többször is megfordult Salzburgban, hogy megnézze a magyar középpályást.

Szoboszlai Dominik télen került fel az RB Salzburg felnőtt csapatához, januárban pedig hosszú távú szerződést írt alá az osztrák klubbal. Meccseket egyelőre csak a másodosztályú FC Lieferingben játszik, ott azonban 29 mérkőzésen 9 gólt szerzett és mellette kiosztott hat gólpasszt is.

Az olasz Internazionale nyáron szerződtetné Szoboszlai Dominiket Fotó: Mudra László - Origo

A középpályás menedzsere, Esterházy Mátyás a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, nem lepi meg, hogy máris felbukkant a játékos neve a lehetséges átigazolási hírek, pletykák között.

„Nem lep meg, hogy Dominikkel kapcsolatban megjelennek ilyen hírek, hiszen nagyon fiatal és folyamatosan jó teljesítményt nyújt Salzburgban, ráadásul az átigazolási időszak is közeledik.

Nem tartom azonban valószínűnek, hogy a nyáron eligazol. Remek klubban van, ahol csak idő kérdése, hogy az első csapatban szerepeljen. Úgy vélem, a fejlődése szempontjából ez az ideális lépcsőfok" – nyilatkozta Esterházy Mátyás a Nemzeti Sportnak.