Vágólapra másolva!
Az Arsenal karmesterének, Santi Cazorlának idén nyáron lejár a szerződése, és ha hinni lehet a pletykáknak, a 33 éves játékossal nem fog szerződést hosszabbítani az észak-londoni klub, így szabadon kereshet magának új csapatot. A minap a kétszeres Európa-bajnok focista nevelőegyesületénél, a spanyol másodosztályban szereplő Real Oviedónál járt, ahol nem mellékesen a Budapest Honvéd tavalyi bajnokcsapatának kapitánya, Hidi Patrik is futballozik.

Santi Cazorla legutóbb 2016. október 19-én, a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően összeszedett egy Achilles-sérülést, amit nyolc műtét követett, még bőrt is kellett átültetni a karjáról a bokájára. Miután a sebe üszkösödni kezdett, az orvosok semmi esélyt nem adtak a visszatérésére, sőt, az is szóba került, hogy amputálni kell a lábát. A 33 éves közönségkedvenc azonban nem adta fel a küzdelmet, és másfél év kihagyás után áprilisban újra edzésbe állt.

Azonban közel sem biztos, hogy valaha még pályára lép az Arsenalban, ugyanis a szerződése 2018 júniusában lejár az észak-londoni csapatnál. Ráadásul az apró termetű játékos a minap a Real Oviedo edzésén járt, majd a klub posztolt egy képet a hivatalos Instagram-oldalára a következő szöveggel:

„Mindig ez lesz Cazorla otthona"