Vágólapra másolva!
Nagyon nehéz helyzetben van a Hamburger SV, az egyetlen klub Németországban, amely 1919-es alapítása, illetve a Bundesliga 1963-as indulása óta mindig az élvonalban szerepel, így idén először fordulhat elő a történelme során, hogy kiesik a másodosztályba. A HSV fölött már évek óta ott lebeg ennek a lehetősége, de az idei helyzetben már csak a csoda segíthet.

A 16 német bajnoki alapítócsapat közül egyedül a Hamburger SV tudta megőrizni az örökös tagságát, tehát a Bundesliga 1963-as megalakulása óta sosem esett ki. (Az azóta eltelt idő látható is a stadionban). A később feljutó csapatok közül hat olyat is találunk, amely a bemutatkozásuk óta tagjai az első ligának:

a rekordbajnok Bayern München 1965, a Bayer Leverkusen 1979, a VfL Wolfsburg 1997, a TSG Hoffenheim 2008., míg az Augsburg 2011 óta.

Könnyen lehet, hogy hamarosan megáll az óra a hamburgi stadionban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christian Charisius

a hamburgi kiesés miatt. Münchenben már csak azért sem, mert az 1860 München volt az alapító klub, így a Bayernnek a harmadik ligából kellett feltornáznia magát a Bundesligába, azért is hiányzik az a két év, míg nem szerepelt az legmagasabb osztályban. A Werder pedig egy évet hagyott ki, ráadásul északon hatalmas a rivalizálás a két klub között. Persze magyarországi Bayern-szurkolóként más megítélni a helyzetet, nehéz megmondani, hogy a bajorok miként élik meg a HSV hanyatlását, de megvannak az okai, miért nem lennének szomorúak" - mondta az Origónak Edvi lászló, a Digi Sport szerkesztője, majd így folytatta.

ugyanis a brémaiaknak is búcsúzniuk kellene a Bundesligától, hogy ebben is a müncheniek legyenek a legjobbak. Na meg persze nem szabad elfelejteni a hamburgi stadionban álló órát, amely mutatja, hogy mióta tagjai a Bundesligának, és ezt

– hozzátette, a Bundesligában nem feltétlenül a Wolfsburgra, az Augsburgra, a Mainzra, a Freiburgra, vagy éppen Lipcsére van szükség – még ha utóbbi egy egész tartományt is képvisel –, sokkal inkább olyan csapatokra, amelyeknek vannak gyökerei, mint a Stuttgart, az 1. FC Köln, a Hamburg, vagy éppen a Kaiserslautern.

Nagyon nehéz helyzetben a Hamburger SV Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Andreas Gebert

A HSV a 2017/18-as idényben négy győzelem és hat döntetlen mellett tizenhat alkalommal kapott ki, ezzel a teljesítménnyel

hét pontra van az osztályozót jelentő 16. helyen álló Mainz együttesétől.

Ami ennél is rémisztőbb lehet a hamburgi drukkerek számára, hogy már csak nyolc forduló van hátra a bajnokságból, így csoda kellene, hogy a csapat ezúttal is megmeneküljön. A német futball szakértője, Edvi László erre nem lát sok esélyt.

„Esélytelennek tartom, hogy bennmaradjon a Hamburg. Ha az előtte lévők szépen lassan csipegetik a pontokat, akkor négy-öt győzelmet jelentő széria is kevés lenne. Nagyjából 15 pontot gyűjthetnek, ha minden összejön,

persze én is szoktam tévedni, de ezúttal nem hiszem, hogy nagy kockázatot vállaltam."

A HSV hátralévő mérkőzései a bajnokságban

Hertha (otthon), Stuttgart (idegenben), Schalke (otthon), Hoffenheim (idegen), Freiburg (haza), Wolfsburg (Idegenben), Frankfurt (idegenben), Mönchengladbach (hazai)

A 13 bajnoki óta nyeretlen kikötővárosiak nem mondhatják, hogy hirtelen találták szembe magukat a mostani helyzettel, mivel évek óta szenved a csapat, sokszor csak a szerencsének köszönhette, hogy még mindig a Bundesligában szerepel. A 2016/17-es kiírásban egy ponttal előzte meg az osztályozós Wolfsburgot, az utolsó három meccsén négy pontot szerezve. Bár a 2015/16-os idény végén a 10. helyen zárt a csapat, de sokáig ekkor sem lehetett nyugodt, mivel csak öt pont választotta el az osztályozótól.

Az ezt megelőző két évben pedig csak az osztályozón vívta ki a bennmaradást a HSV: 2014-ben a Karlsruhe ellen hosszabbítás után, míg 2013-ban a Fürth ellen idegenben lőtt góllal.

Pedig nem csak azért érdemes odafigyelni a hamburgiakra, mert soha nem estek ki. Talán kevesebben tudják, hogy

1983-ban megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, mai nevén a Bajnokok Ligáját.

A HSV a Juventust győzte le az athéni Olimpiai Stadionban rendezett fináléban, méghozzá Felix Magath góljával 1-0-ra. 1980-ban is eljutottak a döntőig, a Nottingham Forest ellen is egy gól döntött, csak akkor az angolok javára. De a vitrinben többek között hat német bajnoki címért, három Német Kupáért és egy KEK-győzelemért járó trófea is megtalálható.

A legrégebbi elsőosztályú csapatok

Az északír bajnokságban három klub, a Cliftonville, a Glentoran és a Linfield már 1890 óta tagjai a legmagasabb osztálynak, míg Skóciában a Celtic is 1890 óta vitézkedik az élvonalban.

A hátralévő fordulókban tehát csodára lesz szüksége a Hamburger SV-nek, hogy a számláló tovább pörögjön, ezt a csodát pedig Christian Titz utánpótlástrénernek kell véghez vinnie, aki az idény végéig irányítja a csapatot. Amennyiben nem sikerül, akkor akár a jelenleg a Ferencvárost irányító, Hamburghoz ezer szállal kötődő

Thomas Doll is esélyes lehet a kispadra,

akit már többször összeboronáltak a német csapattal.

A ferencvárosi tréner, Thomas Doll vajon visszatér Hamburgba? Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

„Bár nem tudom, hogy Thomas Dollt meddig köti a szerződése a Ferencvároshoz, ha például az idény végén lejárna, akkor egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy visszatérjen a hamburgi kispadra. Doll korábban a harmadik helyre vezette a HSV-t, majd ezt követően ősszel, a rossz teljesítmény ellenére is sokáig kitartottak mellette, csak akkor menesztették, amikor már égett a ház. Németországban amúgy is

– tette hozzá Edvi László.

Lehet, hogy az együttes korábbi csapatkapitánya, Rafael van der Vaart már tud valamit. A Real Madridban is megfordult középpályás szerint ha nem sikerül kiharcolni a bennmaradást, akkor Thomas Dollt kell visszacsábítani, és elölről kell kezdeni az építkezést. Addig is még hátra van nyolc döntőnek is beillő mérkőzése a HSV-nak.