Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az éllovas FC Barcelona 6-1-re legyőzte az újonc Gironát a Camp Nouban.

A nyolcadik helyen álló újonccsapat már a harmadik percben meglepte a Barcát. Sergi Busquets eladott labdája után Portu kapott pontatlant kiugratást. Úgy tűnt Samuel Umtiti könnyedén lefüleli, de a vendégek támadója megkaparintotta a labdát, megtolta Ter Stegen mellet, majd az üres kapuba lőtt.

A 25 éves támadónak ez volt a 10. gólja a La Liga idei szezonjában, ráadásul ő az egyetlen játékos, aki a Barcelonának, az Atlético Madridnak és a Real Madridnak is be tudott találni.

Luis Suárez már 20 gólnál jár a La Liga idei szezonjában Forrás: AFP/Lluis Gene

A vendégek sokáig nem örömködhettek, ugyanis a középkezdés után szinte azonnal egyenlített a Barcelona. Lionel Messi mesteri kiugratása után Luis Suárez került ziccerbe, majd a kifutó Bono mellett 13 méterről a kapuba lőtt. Az ötszörös aranylabdás támadónak ez volt a 148. gólpassza a La Ligában, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb kiszolgálója spanyol földön.

A 30. percben megszerezte a vezetést a Barca.

Ivan Raktic hosszan előrevágott labdáját Suárez tette Messi elé egy körömpasszal. Az argentin támadó betört a tizenhatoson belülre, bohócot csinált a Girona teljes védelméből, majd 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A 37. percben Ernesto Valverde csapata eldöntötte a mérkőzést. A főszereplő Lionel Messi egy 22 méteres szabadrúgást ravasz módon a felugró sorfal alatt csavart be a jobb alsó sarokba.

Lionel Messi újabb rekordot döntött meg a La Ligában Forrás: AFP/Lluis Gene

A 44. percre még tartogattak egy gólt a katalánok. Messi álompassza után Philippe Coutinho került helyzetbe, aki önzetlenül a középen érkező Suárez elé tálalt, az uruguayi csatár pedig csak lazán az üres kapuba belsőzött.

A második félidőben sem volt megállás: a 66. percben Coutinho lőtt óriási gólt, majd

Ousmane Dembélé gólpasszából Suárez szerezte meg a maga mesterhármasát.

És ha már Dembélé: nem Messi szabadrúgása vagy Coutinho bombája volt a meccs jelenete, hanem ahogy a fiatal francia - nincs rá jobb szó - hülyét csinált az egyik Girona-játékosból. Szerencsétlen még most is szédül:

La Liga, 25. forduló:
FC Barcelona-Girona 6-1 (4-1)
Leganés-Las Palmas 0-0
Real Madrid-Alavés 4-0 (1-0)
Celta Vigo-Eibar 2-0 (0-0)

A meccs összefoglalója:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista