Vágólapra másolva!
Bár a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek hétközi küzdelmeivel hivatalosan is megkezdődött a hazai futballtavasz, az NB I hosszú téli pihenőt követően szombaton folytatódik, nem is akármilyen mérkőzésekkel. A bajnoki címvédő Honvéd a listavezető Ferencváros otthonába látogat, a Videoton a Vasast fogadja, míg a sereghajtó Mezőkövesdnek Pintér Attila csapata, a Puskás Akadémia ellen kell megkezdenie a felzárkózást. Milyen volt az átigazolási és a felkészülési időszak, illetve mik az esélyek a tavasszal? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

A padlóról állt élre a Fradi

A Ferencváros a nagy hajrájának, illetve a Videoton visszaesésének köszönhetően állt az élre az őszi idény végén.

A 7. fordulót követően volt először hétpontos előnye a székesfehérvári csapatnak a jelenlegi listavezető előtt,

ez a fölény még egy körön keresztül tartott ki. A Fradi az utolsó tíz fordulót figyelembe véve 25, míg a Vidi csak 18 pontot gyűjtött össze. Az őszi előzéshez az is kellett, hogy

az utolsó két meccsen Marko Nikolics csapata a legfőbb rivális FTC-től, majd a Haladástól is vereséget szenvedett,

így alakult ki a hárompontos különbség a fővárosi zöld-fehér együttes javára.

A Ferencvárosnál többször hangoztatták, hogy

a nyáron igazolt játékosoknak idő kellett, míg beilleszkedtek a csapatba, illetve összeállt a játék.

Meglepő, hogy az ugyancsak kiváló erőkből álló – szubjektív, hogy melyik klub kerete az erősebb – Videoton az őszi hajrára miért pukkadt ki. Az tény, hogy a székesfehérváriak a magyar csapatok közül a legmesszebb, az El-playoff köréig jutottak, így több meccs volt a lábukban.

Bár ez az európai elithez mérten még mindig elenyésző mérkőzésszámot jelent, így ezzel azért nehéz lenne takarózni.

Hogy megtalálta-e az okokat Marko Nikolics, arra tavasszal választ kapunk.

Hatalmas versenyfutás vár a Ferencvárosra és a Videotonra Fotó: Polyák Attila - Origo

A bajnoki címvédő Bp. Honvédot és a Debrecent is érdemes megemlíteni.

Előbbi volt az ősz pozitív meglepetése, a Herczeg Andrással szárnyaló DVSC

kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően a harmadik lett a téli zárás előtt, míg a Honvéd Marco Rossi távozása után nem tudta megismételni a 2016/17-es idényben mutatott teljesítményét, és a negyedik helyről várhatja a folytatást.

A hátsó régióban semmi meglepetés nem történt ősszel, a Mezőkövesd és a Balmazújváros áll a két kieső helyen. Szintén a hátsó régióban áll a Haladás, a Vasas, vagy éppen a keret minősége alapján a vártnál sokkal gyengébben teljesítő Puskás Akadémia.

Székesfehérváron robbant a Huszti-bomba

A hosszú téli szünetben a szurkolókat leginkább foglalkoztató kérdés, hogy kiket igazol a kedvenc csapatuk, illetve kik távoznak más együttesekhez. Rengeteg érdekességet és beszédtémát szolgáltatott a mögöttünk hagyott téli átigazolási szezon.

Huszti Szabolcs a Videotonhoz igazolt Forrás: vidi.hu

A legnagyobb szenzációt egyértelműen Huszti Szabolcs hazatérése jelentette. Huszti 34 éves és sérülten érkezett vissza a magyar élvonalba. 12 és fél év után lesz újra NB I-es játékos a korábbi magyar válogatott középpályás. A hírek szerint Kínában évi 3,3 millió eurót kapott. A

Rangadó.hu elképzelhetetlennek tartja, hogy Huszti havi 50 ezer eurónál, azaz havi 15 millió forintnál kevesebbet keressen itthon. Ez évi 180 millió forintot jelent, de ez csak egy szolid becslés, ugyanis a Bors a havi 20 milliós fizetést sem zárja ki.

A pénz mellett még ott van az érzelmi kérdés. Husztiról mindenki tudja, hogy ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz, ám végül nem a zöld-fehér csapatot, hanem a Videotont választotta. Az Origónak korábban Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója beszélt a Huszti-ügyről.

Legértékesebb játékosok az NB I-ben

1. Otigba Kenneth (FTC) 1,3 millió euró
2. Marko Scsepovics (szerb, Videoton), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd) – 1,2 millió euró
4. Fernando Gorriarán (uruguayi, FTC), Ezekiel Henty (nigériai, Puskás Ak.) – 1,1 millió euró
6. Sztefan Scsepovics (szerb, Videoton), Nagy Dominik (FTC), Varga Roland (FTC), Vinícius Paulo (Videoton) – 1 millió euró
10. Lovrencsics Gergő (FTC), Marcos Pedroso (brazil, FTC), Loic Nego (francia, Videoton) – 900 ezer euró

„Most is vannak olyan játékosaink, akik szép nemzetközi karriert futottak be, és a pályafutásuk vége felé úgy gondolták, hogy a szeretett klubjukhoz jönnek vissza. Nem akarok senkinek a zsebében turkálni, de ezek a labdarúgók olyan anyagi körülményekkel rendelkeznek, amely nem tenné szükségessé, hogy a Ferencvárosban játszanak. Nem a pénzért, sokkal inkább a klubért vannak itt. Úgy gondolták, hogy ennyivel tartoznak nekünk. Abban biztos vagyok, hogy

Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója sok sikert kíván Huszti Szabolcsnak a Videotonnál Forrás: s'micheller photography/Micheller Szilvia

„Sok sikert kívánok neki, nincs ezzel semmi baj, csak kicsit furcsa. Főleg annak függvényében, hogy ide járt rehabilitációra is. Husztival nem tárgyaltunk, az ügynökével beszélt a kollégám. Ott természetesen elhangzottak számok is, de ez már a múlt, teljesen felesleges ezzel foglalkoznunk.”

Viszont nem csak a Videotonnak sikerült nagy „halat” fognia télen. A Ferencváros hazacsábította Nagy Dominiket a Legia Warszawától, ráadásul, ha nehezen is, de megtartotta az ősz felfedezettjét. Bár nem konkrétan átigazolás,

a Jospeh Paintsil-sztori mellett nem mehet szó nélkül elmenni. A kiváló szélső nagy hercehurca után tért vissza a télen a csapathoz,

hazájában a hírek szerint maláriával kezelték, miközben sokáig úgy tűnt, hogy a belga élvonalbeli Genknél folytatja pályafutását. A ghánai labdarúgó a Fradi első, portugáliai edzőtáborába már megérkezett, azóta keményen készül a tavaszra és az FTC egyik legnagyobb erőssége lehet.

Rudolf Gergely a Balmazújvároshoz igazolt Forrás: balmazfoci.hu

Az újonc Balmazújváros megszerezte a korábbi válogatott támadót, Rudolf Gergelyt. Az NB I egyik legjobb légiósa, Ezekiel Henty pedig Székesfehérvárról a Felcsútra tette át a székhelyét, azaz a Puskás Akadémiához igazolt.

A cikk itt még nem ért véget, lapozzon a következő oldalra a folytatásért!