Vágólapra másolva!
Martin Schmidt lemondott a német labdarúgó-bajnokságban szereplő VfL Wolfsburg vezetőedzői posztjáról hétfőn. A svájci szakember szeptember közepén a holland Andries Jonkert váltotta a kispadon.

A Wolfsburg 19 bajnoki mérkőzést játszott irányításával, mérlege három győzelem, 11 döntetlen és öt vereség. A csapat 23 fordulót követően a tabella 14. helyén áll, és mindössze egy pontra van az osztályozót jelentő pozíciótól.

A klub honlapjának beszámolója szerint Schmidt azzal indokolta döntését, hogy a játékosoknak új impulzusokra van szükségük, másrészt egyre nagyobb külső nyomás nehezedett a vezetőségre személye miatt. A vezetők hosszas vitát követően elfogadták az edző lemondását, de utódját egyelőre nem találták meg.

A svájci Martin Schmidt szeptember közepén a holland Andries Jonkert váltotta a kispadon Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Elmar Kremser/Sven Simon

"Mindannyian meg voltunk győződve, hogy együtt képesek leszünk a helyes irányba terelni a csapatot.

- nyilatkozta Tim Schumacher ügyvezető igazgató.

Olaf Rebbe sportigazgató elárulta, próbálták maradásra bírni Schmidtet, aki azonban rendkívül eltökéltnek bizonyult. Hozzátette, nagyon csalódottak, de tiszteletben tartják döntését, és igyekeznek kizárólag a péntek esti, Mainz elleni meccsre összpontosítani, ezért mihamarabb meg akarják találni az új vezetőedzőt.