Vágólapra másolva!
A szlovák labdarúgó bajnokság első tavaszi fordulójában a dunaszerdahelyi DAC idegenben 2-0-ra legyőzte a Szenc csapatá. A vendégek első gólját Kalmár Zsolt szerezte.

A forduló előtt a tabella 4. helyén álló DAC ahhoz az FK Senicához (Szenc) látogatott, amelyik vajmi kevés reménnyel szerénykedik az utolsó, 12. helyen. Ehhez képest egészen a 66. percig kellett várni, hogy a vendégek megszerezzék a vezetést, ekkor Kalmár Zsolt vette be a szenci kaput. A magyar középpályás neve mellé addig csak egy sárga lap került a 39. percben.

A mérkőzést végül Erik Pacinda tízperces show-ja tette emlékezetessé: a szlovák játékos a 70. percben meglőtte a DAC második gólját – Kalmár lövését követően a kapufáról pont a lábára pattant vissza a labda –, három perccel később sárga lapot kapott, újabb hat perc elteltével pedig mehetett zuhanyozni, miután a második sárgáját, egyúttal a piros lapot is felmutatta neki a játékvezető.

A DAC továbbra is negyedik a tabellán, de a Slovan Bratislava csak jobb gólkülönbségével előzi meg, és a második helyen álló Zsolna is csak két ponttal van a csallóköziek előtt. A listavezető Nagyszombat (Spartak Trnava) 46 ponttal trónol az élen.