Vágólapra másolva!
Nem várta túl jó előjelekkel a másodosztályú Hull City a Chelsea elleni meccset, hiszen a Tigrisek becenévre hallgató csapat 22 próbálkozásból még soha nem tudott nyerni a Chelsea otthonában, 17-szer kikaptak, öt döntetlen mellett és ezúttal sem termett túl sok babér nekik.

Sokáig ezúttal sem reménykedhettek a vendégek, a 2. percben a brazil Willian tekerésével megszerezte a vezetést Antonio Conte csapata.

A játék a folytatásban is főleg a Hull térfelén zajlott, Willian mellett Pedro és Olivier Giroud is igen veszélyesen játszott. A 27. percben a spanyol is betalált, honfitársa, Cesc Fabregas szolgálta ki.

Öt perccel később Willian szerezte meg második gólját is. A brazil rendre meghálálja a bizalmat, utolsó 14 meccsén kezdőként kilenc gólt szerzett és öt gólpasszt is adott.

A 42. percben az Arsenaltól januárban szerződtetett Olivier Giroud is betalált, ezzel megszerezve első gólját a Chelsea-ben, miután a meccsen már kiosztott két gólpasszt.

Olivier Giroud és Pedro ünnepelnek Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második félidőben már kicsit visszafogottabb volt a Chelsea, a Hull tizenegyest is elvégezhetett, de Willy Caballero megfogta Meyler lövését. Az utolsó nyolc, kapujára tartó büntetőből Caballero ötöt is védeni tudott.

A nap másik meccsén a Leicester a másodosztályú Sheffield Wednesdayt fogadta. Visszatért a kezdőbe a januárban a Manchester Citybe vágyódó Rijad Mahrez, aki ki is osztott egy gólpasszt Jamie Vardynak, aki zsinórban ötödik meccsén volt eredményes.

Az egy gól elég is volt a PL-csapat továbbjutásához.

Chelsea-Hull City 4-0 (Willian 2., 32., Pedro 27., Giroud 42.)
Leicester City-Sheffield United 1-0 (Vardy 66.)