Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén a Real Madrid hátrányból fordítva 3–1-re győzött a Paris Saint-Germain ellen. A franciák szerint még nincs vége, Unai Emery optimista a továbbjutást illetően, de be kell látni, a terv, miszerint Neymar egyedül beviszi őket a döntőbe, nem működik. Zinédine Zidane már nem is tudott mit mondani Cristiano Ronaldóról, aki úgy néz ki, megint tavaszra időzítette a csúcsformát. A Liverpool Portóban nyert 5–0-ra, így a Manchester Cityhez hasonlóan már most a negyeddöntőben érezheti magát.

Napra pontosan egy éve, 2017. február 14-én a PSG 4–0-ra verte a Barcelonát a BL nyolcaddöntőjében. A sztorit (remontada, visszatérés) ismerjük, a visszavágó utolsó hét percében a katalánok három gólt lőttek, 6–1-re győztek és továbbjutottak. „Tavaly a Barcelona ellen játszottuk a legjobb és a legrosszabb meccsünket.

– nyilatkozta a Real elleni meccset felvezető sajtótájékoztatón Marquinhos, a PSG védője.

CR és Neymar csatáját eddig CR nyeri Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Nos, nem tanultak. Lehet, hogy most nem hármat kaptak hét perc alatt, csak kettőt, de az a kettő is a búcsút jelentheti Európától.

Neymar úgyis megoldja. Ja, nem

Pedig Emery jól gondolta, amit gondolt, leszámítva, hogy mégsem.

Tudta ő is, hogy csapatszinten jobb a Real, ezért egyéni párharcokra bontotta le a meccset.

Pontosabban csak egyre. Az eltiltott Dani Carvajalt Nacho helyettesítette a jobb oldalon, neki kellett (volna) egy az egyben féken tartania Neymart. Ez olyannyira nem sikerült, hogy a PSG megkísérelt 35 cseléből 17-et (tehát majdnem a felét) a brazil vállalt magára. Csak összehasonlításképp: a teljes Realnak volt 21.

Neymar cselei és azok pozíciója a Real ellen Forrás: whoscored.com

A francia bajnokságban lehet, hogy ez elég az 5–0, 6–0-hoz, a mesterhármashoz meg mesternégyeshez, kis flikk-flakk, miegymás, de a BL-ben, a Real ellen több kell annál, minthogy „adjuk oda Neymarnak, cselezzen ki mindenkit, aztán oldja meg valahogy". És ezt nem mi mondjuk, hanem a gólszerző, Adrien Rabiot.

Még nincs vége

A mindig kimért és visszafogott Emery ezúttal sem akarja láttatni a problémákat. „Jók voltunk, megvoltak a helyzeteink, ennél többet érdemeltünk volna. Látva, hogy hogy játszottunk ma, optimista vagyok a visszavágó előtt, van esélyünk a továbbjutásra" – nyilatkozta a spanyol edző, akitől mondjuk azt is meg lehetne kérdezni, hogy

miért a 21 éves Lo Celsóval ment neki a madridi középpályának, mikor Lassana Diarrát pont az ilyen meccsek miatt igazolták.

Nem biztos, hogy Emery a megfelelő ember a PSG kispadjára Forrás: AFP/Christophe Simon

A meccs előtt a francia L'Équipe azt írta, hogy „aki ma kikap, az többet veszít egy meccsnél". Igaz, hogy a visszavágó még hátravan, de nagyon nincs jó helyzetben a PSG, amelynél nem titok, hogy

a nyári költekezés miatt a BL-győzelmen kívül minden más kudarcnak számít.

Ha a tavalyi után a párizsiak idén is kiszállnak már a nyolcaddöntőben, Emery valószínűleg még a tavasszal kereshet magának új csapatot.

Feltámadt a halottnak hitt Real

Zidane tudja, miről van szó. A Real csak a negyedik a spanyol bajnokságban, 17 ponttal lemaradva a Barcelona mögött, a kupából pedig hazai pályán esett ki a Leganés ellen. Zidane egyértelműen meg is mondta, hogy a PSG ellen az állása lesz a tét.

A L'Équipe figyelmeztet: még nincs vége! Forrás: Twitter/L'Équipe

Hogy csinálja a Real?

A Real zsinórban hétszer jutott el a BL-ben az elődöntőig, és az elmúlt négy évben háromszor is megnyerte a trófeát. Emellett azonban csak két bajnoki címet szerzett 2008 óta. A kettősség nem véletlen, a Realnak könnyebb BL-t nyerni egy erős tavasszal és néhány kulcsmeccsel, mint egész évben versenyezni a Barcelonával és az Atlético Madriddal a bajnokságban.

A francia a krízis közepén is megmondta, hogy nem fog megváltozni két-három rossz eredmény miatt, hisz abban amit csinál, és az utolsó napig kitart az elvei mellett. Zidane távolról sem nevezhető nagy taktikai gurunak, cserébe viszont

pontosan tudja, hogy hogyan kell szót érteni a futball legnagyobb egóival.

A PSG ellen sem sziporkázott a csapat, mégis látszott mindenkin, hogy a lelkét kiteszi a pályára (jó példa erre Marcelo gólöröme). „A Realt soha nem szabad halottnak tekinteni" – ahogy Ramos mondta a meccs után.

Marcelo önkívületi állapotban ünnepelte gólját Forrás: AFP/Gabriel Bouys

CR csak most fog belejönni igazán

Zidane a csapatjátékot emelte ki, szerinte megérdemelték a győzelmet, és külön köszönetet mondott a szurkolóknak, akik mindvégig ott álltak mögöttük. Ronaldóról nem is akart beszélni, szerinte ugyanis elfogytak rá a jelzők. A portugál (megint) nem játszott jól, de így is döntő szerepe volt.

Ronaldo hét éve nem adja tíz gólnál alább:

Nem is olyan rég még napi téma volt a pocsék helyzetkihasználása, ehhez képest a legutóbbi öt meccsén kilenc gólt lőtt. Lehet, hogy megint tavaszra, a kulcsmeccsekre időzítette a csúcsformát?

Madridba utaztak, hogy lássák meghalni a csapatukat

Jennyfer és Mehdi néhány nappal a meccs előtt indultak útnak Párizsból Madridba, hogy a helyszínen nézzék meg kedvenc csapatukat.

A terv az volt, hogy pusztán stoppolással, az emberek jófejségére bízva magukat utaznak 1200 kilométert.

A párnak segített a PSG is, amely Twitteren hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy aki teheti, vegye fel őket. A szerelmesek végül Hondarribiát is érintve (Emery szülőhelye) eljutottak Madridba, azt viszont nem tudni, hogy volt-e jegyük a meccsre.

Neymar elkezdte megszerettetni magát a Real-szurkolókkal

Könnyen lehet, hogy néhány hónap múlva Neymar már Real-játékosként szórakoztatja a Bernabéu közönségét, de most még ellenfélként, exbarcelonaiként szidták és fújolták őt egész meccsen. Egy esetet leszámítva: amikor fejbe rúgta Gianluca Rocchi játékvezetőt (erre mondják, hogy benne maradt az ütés?):

A Liverpoolnál gólerősebb csapat nincs a BL-ben

Lehet, hogy a Real–PSG mellett senkinek fel se tűnt, de egy másik meccset is rendeztek szerdán, a Liverpool idegenben 5–0-ra verte a Portót.

– értetlenkedett a meccs után Alex Telles, a Porto balhátvédje. Igen, ennyire. Ezzel a győzelemmel a Liverpool már 28 gólnál tart a sorozatban, ennél többet senki sem szerzett.

Egy képen mind az öt liverpooli gól Forrás: AFP/Francisco Leong

„Nem volt könnyű győzelem, egy ötnullás sikerhez az kell, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából" – értékelt a meccs után Jürgen Klopp. A Liverpool góljait Roberto Firmino, Mohamed Salah és Sadio Mané (3) szerezte. Ehhez egy kis statisztika:

  • Michael Owen, Yossi Benayoun és Philippe Coutinho után Mané a negyedik Liverpool-játékos, aki mesterhármast rúgott egy BL-meccsen
  • Luis Suárez után Salah az első játékos, aki egy szezonon belül eljutott 30 gólig

A jövő héten jön a BL nyolcaddöntőjének másik négy meccse. Kedden Chelsea–Barcelona és Bayern München–Besiktas, szerdán Sevilla–Manchester United és Sahtar Donyeck–Roma.