Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Nagy Ádám klubja, a Bologna 2-1-re kikapott az Internazionalétól a Giuseppe Meazza Stadionban.

A milánói csapat már a második percben megszerezte a vezetést az olasz válogatott Eder révén, majd az első félidő hajrájában az argentin Rodrigo Palacio találatával egalizált a Bologna. A 64. percben a Barcelonától szerződtetett Rafinha gólpassza után a 19 éves francia csatár, Yann Karamoh szerezte meg az Inter győztes gólját. Négy perccel később a Bolognának elszállt az esélye a pontszerzésre, ugyanis a szenegáli Ibrahima Mbaye megkapta a második sárga lapját, így Roberto Donadoni csapata emberhátrányba került.

Az olasz válogatott Eder góljával szerzett vezetést az Inter Forrás: DPPI/Alessio Morgese

A hajrában már nem változott az eredmény, csak a bolognai Adam Masina kapott piros lapot a 95. percben. A 23-szoros magyar válogatott Nagy Ádám ezúttal is a kispadról nézte végig csapata mérkőzését. 2018-ban még nem kapott bizonyítási lehetőséget Roberto Donadoni vezetőedzőtől.

Az Internazionale ezzel megszakította nyolcmeccses nyeretlenségi szériáját az olasz bajnokságban, és feljött a tabella harmadik helyére. A Bologna a 13. helyre csúszott vissza.

Serie A, 24. forduló
Sassuolo-Cagliari 0-0
Chievo-Genoa 0-1 (0-0)
Internazionale-Bologna 2-1 (1-1)
Sampdoria-Verona 2-0 (0-0)
Torino-Udinese 2-0 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista