Vágólapra másolva!
Az uruguayi Fernando Gorriarán 2017 nyarán került a Ferencvároshoz, amelyről saját bevallása szerint korábban nem sokat tudott. A 23 éves középpályás azóta kihagyhatatlan a Fradi kezdőcsapatából, a játékával pedig akár Óscar Tabárez szövetségi kapitány figyelmét is felhívhatja magára. Gorriarán az Origónak adott interjújában elmondta, hogy gyerekkori álma válna valóra, ha bemutatkozhatna a felnőtt válogatottban, de tudja, nehéz lesz bekerülnie a vb-keretbe, mert sok jó játékosa van Uruguaynak. Többek között az általa legjobbnak vélt barcelonai Luis Suárez, akit viszont fifázásban lehet legyőzne.

Hogy ismerkedett meg a futballal?
Négy éves voltam, amikor a testvéreim már focizgattak, így én is kedvet kaptam hozzá. Beálltam közéjük, majd felfigyelt rám, és elvitt a montevideói CA River Plate az akadémiájára.Ott kezdtem el komolyabban foglalkozni a futballal, majd lettem később felnőtt játékos.

Fernando Gorriarán a tévében is szívesen nézi a meccseket Forrás: Origo

Korábban voltak olyan hangok, hogy visszalépés Magyarországra igazolnia. Jó döntést hozott, amikor a CA River Plate-ből 2017-ben a Ferencvároshoz jött?
Mondhatom úgy is, hogy nagyon jót. A pályafutásom szempontjából mindenképpen előrelépést jelentett. Ha sikerül elhódítani a bajnoki címet a bajnokság végén, az még egy következő lépést jelentene a karrieremben. Mindent megteszek majd a pályán azért, hogy ez így legyen.

A Ferencváros előtt

Fernando Gorriarán a CA River Plate akadémiáján nevelkedett, majd 2014-ben 19 évesen felkerült az első csapat keretébe. Első szezonjában a felnőtt csapatban 13 mérkőzésen lépett pályára, amelyen egy gólpasszt adott. A 2015-16-os szezonban Gorriarán 21 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken egy gólt és három gólpasszt adott. A következő idényében 29 mérkőzésen négy gólt lőtt és két gólpasszt adott.

Sikerült fejlődnie, mióta 2017-ben a Fradihoz került?
Európában sokkal dinamikusabb, keményebb a futball, mint Uruguayban. Ezek mind azt szolgálják, hogy előrelépjek a játékban. Úgy érzem, hogy napról napra fejlődök a Ferencvárosnál, egyre jobb labdarúgó válik belőlem.

Fernando Gorriarán nagy erőssége a Ferencvárosnak Forrás: Origo

Azért is kérdeztem, mert nyáron Oroszországban labdarúgó-világbajnokságot rendeznek, amelyen ott lesz Uruguay. Lehet esélye bekerülni a vb-keretbe?
Gyerekkori álmom, hogy behívjanak a felnőtt válogatottba is. A korosztályos uruguayi csapatban már volt szerencsém szerepelni, 2015-ben az U22-es korosztállyal megnyertük a Pánamerikai játékokat, újabb lépés lenne az A-válogatott. Tudom, hogy Uruguay nem olyan erős, mint az európai topválogatottak többsége, ettől függetlenül nagyon sok a jó játékos, így nehéz odakerülni a keretbe. Mindenesetre azért dolgozom, hogy teljesüljön a vágyam, remélem, hogy sikerül.

Kit tart jelenleg a legjobb uruguayi labdarúgónak?
Luis Suárezt. Hihetetlenül jó játékos, labdarúgónak született, mindenre képes a labdával.

Akkor gondolom Barcelona szurkoló.
Nagyon szeretem nézni a Barcelona meccseit, az biztos. De nem kimondottan Luis Suárez miatt, hanem mert elképesztően jó focit játszik a Barca.

A Fradi középpályása szerint Luis Suárez a legjobb uruguayi futballista Forrás: AFP/Curto De La Torre

Ha már topfutball. A jövőben szeretné magát kipróbálni az öt európai élbajnokság egyikében is?
Jelenleg csak a Ferencvárosban gondolkozom, nem foglalkozom még a jövővel. Szeretnék bajnoki címet ünnepelni. Az, hogy a későbbikben jön-e olyan ajánlat, amely a klubnak és nekem is megfelel, az a jövő zenéje. Most a Fradi játékosa vagyok, itt kell a lehető legjobbat nyújtanom és bizonyítanom.

Ebben segítségére lehetnek a csapattársak. Ki a legjobb barátja a Ferencvárosban?
Mindenkivel jó viszonyt ápolok a csapaton belül. A spanyolországi edzőtáborban Marquinhos Pedrosóval kerültem egy szobába, akivel remekül megérjük egymást. Így, hogy egész nap együtt vagyunk, jobban megismerjük egymást, többet beszélgetünk, de az egész csapat nagyon együtt van jelenleg.

Fernando Gorriarán nem csak Marquinhos Pedrosóval jön ki jól. Úton Cádiz felé Holczer Ádámmal voltak vicces kedvükben Forrás: Origo

Az edzőtáborban kiderült, hogy a virtuális futballpályán is jól megy a játék. A fifázásban Uruguay válogatottjával legyőzte a Marquinhos Pedroso vezette Brazíliát 2-1-re. A videojátékozáson kívül mit szeret csinálni, ha épp nem focizik.
Nagy győzelmet arattam, bár a Fradi braziljai szerint csalás volt, mert a játékvezető nem ítélt meg egy jogos büntetőt. Igazából a legjobban a meccseket szeretem nézni a tévében, na meg a jó filmek is kikapcsolnak.

Az eddigi ferencvárosi pályafutása

2017-ben elhagyva nevelő egyesületét a Ferencvároshoz igazolt. A Fradiban 2017. december 9-én – a bajnokság 19. fordulójában – lőtte első gólját a Vasas ellen. Összesen 23 mérkőzésen lépett pályára a Fradiban, az egy találata mellett négy gólpasszt is kiosztott.

Milyennek látta a két téli edzőtábort?
Jó volt a portugáliai és a spanyolországi is. Elvégeztük a szakmai stáb által kért munkát, ennek köszönhetően pedig fejlődött a csapat. Élvezetes edzések voltak, sok meccs, így egyre jobbak lettünk. Már nagyon várom a Budapest Honvéd elleni bajnoki rajtot, hogy bizonyítsuk, mennyire együtt vagyunk és megszerezzük a három pontot. Rendkívül fontos lesz a jó kezdés.

A ferencvárosi Fernando Gorriarán (b) és a fehérvári Varga József a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Ferencváros - Videoton FC mérkőzésen a fővárosi Groupama Arénában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mit vár tavasszal a Ferencvárostól?
Egyértelműen a bajnoki cím megnyerése a cél. Ehhez viszont nagyon összeszedetten kell játszanunk, mert tudjuk, hogy a Videoton nagyon jó csapat. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a Ferencváros bármelyik riválisánál erősebb, jobb játékosok alkotják az együttest. Viszont mondani bármi lehet, ezt a pályán tavasszal bizonyítanunk is kell. Még hátra van 14 forduló, minden találkozón ki kell hozni a maximumot, győzelemre törekedni, és meglátjuk, ez mire lesz elég a végén.