Ronaldo hármat, a Real ötöt rúgott

Ronaldo
Real Madrid's Portuguese forward Cristiano Ronaldo celebrates after scoring during the Spanish league football match between Real Madrid CF and Real Sociedad at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on February 10, 2018. / AFP PHOTO / GABRIEL BOUYS
Vágólapra másolva!
A Real Madrid egy félidőt focizva hazai pályán 5–2-re verte a Real Sociedadot a spanyol bajnokság 23. fordulójában.

A meccs előtt a spanyol lapok azt gyanították, hogy a PSG elleni BL-párharcra való tekintettel Zidane rotálásba kezd, de szó sem volt erről, csak Bale és Casemiro maradt ki a kezdőből. A francia viszont valószínűleg ukázba adta, hogy mihamarabb döntsék el a lényegi kérdéseket, mert

a Real már rögtön az első percben megszerezte a vezetést Lucas Vázquez góljával.

Ezt még további három követte az első félidőben.

Ronaldo mesterhármast rúgott Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A második a Realtól akár eseménytelenül is lepöröghetett volna, de Jon Bautista felkavarta az állóvizet, amikor szépített. A hazaiak érezték, hogy erre válaszolni kell, úgyhogy Ronaldo lőtt még egyet, ami neki már a harmadik volt ezen az estén.

Ez volt a hetedik gólja a bajnokság második felében, ennél többet senki sem szerzett.

Tavaszra tartalékolt volna?

A Sociedad erejéből futotta még egy gólra, a korábban a Realt is megjárt Illarramendi talált be, így lett 5–2 a vége.

Győzelmével a Real ideiglenesen fellépett a harmadik helyre. Délután az Atlético Madrid is lejátszotta bajnokiját, Griezmann első percben szerzett góljával 1–0-ra győztek a Málaga otthonában.

1. félidő
37Cristiano Ronaldo
37Luka Modric
34Toni Kroos
34Lucas Vazquez
27Cristiano Ronaldo
27Marcelo
1Lucas Vazquez
1Cristiano Ronaldo
2. félidő
90Mateo Kovacic
83Asier Illarramendi
83Juanmi
83Juanmi
80Cristiano Ronaldo
74Jon Bautista
74Mikel Oyarzabal
73Marco Asensio
63Lucas Vazquez
63Luka Modric
60David Zurutuza
60Sergio Canales
49Daniel Carvajal
47Alberto De la Bella
Összeállítások
Real Madrid4-4-2
Real Sociedad4-3-3
Football Pálya
3
Jesus
Vallejo
1
Keylor
Navas
2
Daniel
Carvajal
4
Sergio
Ramos
5
Raphael
Varane
12
17
Lucas
Vazquez
10
Luka
Modric
8
Toni
Kroos
20
Marco
Asensio
9
Karim
Benzema
2
Carlos
Martinez
0
David
Concha
1
Geronimo
Rulli
19
Alvaro
Odriozola
15
Aritz
Elustondo
22
Raul
Navas
24
Alberto
De la Bella
10
Xabier
Prieto
4
Asier
Illarramendi
17
David
Zurutuza
18
Mikel
Oyarzabal

Real Madrid

Kezdők
3Jesus Vallejo
1Keylor Navas
2Daniel Carvajal
49
4Sergio Ramos
5Raphael Varane
12Marcelo
27
17Lucas Vazquez
63
34
1
10Luka Modric
63
37
8Toni Kroos
34
20Marco Asensio
73
9Karim Benzema
7Cristiano Ronaldo
80
37
27
1
13Francisco Casilla
6Nacho Fernandez
11Gareth Bale
14Casemiro
19Achraf Hakimi
22Isco
23Mateo Kovacic
90
Cserék

Real Sociedad

Kezdők
2Carlos Martinez
0David Concha
1Geronimo Rulli
19Alvaro Odriozola
15Aritz Elustondo
22Raul Navas
24Alberto De la Bella
47
10Xabier Prieto
4Asier Illarramendi
83
17David Zurutuza
60
18Mikel Oyarzabal
74
7Juanmi
83
83
16Sergio Canales
60
25Tono
3Diego Llorente
0Igor Zubeldia
9Imanol Agirretxe
20Kevin Rodrigues
21Jon Bautista
74
30Jon Guridi
Cserék