Vágólapra másolva!
Belgiumi hírek szerint a Genk egyre közelebb a ferencvárosi Joseph Paintsil megszerzéséhez, aki a Csakfoci információja alapján súlyos beteg, állítólag magas láz gyötri, maláriás. 

A háromszoros bajnokcsapat

Genk állítólag már Joseph Paintsillel és klubjával

– nem tudni, hogy szóban vagy írásban – is megegyezett. A Nieuwsblad információi szerint pedig a Genk és a ghánai klub a mielőbbi megegyezésre törekszik az opciós jogáról lemondani nem akaró FTC-vel is, amelyhez ráadásul munkaszerződés köti a focistát.

A bomba azonban nemrég robbant, mert a Csakfoci azt állítja, hogy

Paintsil súlyos beteg, állítólag magas láz gyötri, maláriás. Helyi információk szerint kórházban is járt január elején, ahol kezelést és gyógyszereket kapott malária ellen,

és bár nem kellett befeküdnie, ágyban fekvést javasoltak neki.

Joseph Paintsil lehet nem rúg többet labdába, de nem a betegsége miatt Fotó: Polyák Attila - Origo

– nyilatkozta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

„Többet érthetően nem szeretnék mondani, mindenesetre mihamarabbi gyógyulást kívánunk, orvosunk már felvette a kapcsolatot a ghánai kórházzal,

- tette hozzá Orosz.