Elveivel ellentétesen szórja a pénzt a Barcelona

Philippe Coutinho megvételével újabb gigaberuházást hajtott végre a Barcelona futballcsapata, amely így már sokadik alkalommal mutatja meg: inkább követi a futballpiaci törvényeket, mint az elmúlt évtizedben hangoztatott hagyományait.

Nem volt olyan régen 2009, amikor a Barcelona akkori elnöke, Joan Laporta hosszú ideig igazodási pontként kezelt tényszerűséggel, marketingszövegnek sem utolsó tézissel bombázta le az ősi ellenlábas Real Madridot, amikor azt mondta:

„Mi neveljük az aranylabdásokat, mások veszik őket”.

Ez az összehasonlítás Florentino Pérez újkori színrelépését követően hangzott el, amikor a Barcelona az addig edzőként teljesen rutintalan Guardiolával éppen leigázta a világot, Madridban pedig a Ritz Hotel királyi (!) termében köszöntötték a Real régi-új elnökét. A Marca a bejelentés napján öles betűkkel hirdette:

Ma visszatér a férfi, aki képes lehet megfékezni ezt a Barcelonát!

Mi mással, mint pénzzel, rekordigazolásokkal. Pérez azon a nyáron 257 millió eurót sem sajnált a keret megerősítésére, amely összeg jókora része a Cristiano Ronaldo, Kaká, Benzema, Xabi Alonso négyesre ment el. Joan Laporta nemcsak a híressé vált fenti mondatát búgta bele az éterbe, de bővebben is kifejtette, mennyire kerülendőnek tartja a pérezi utat: „Ez két különböző modell. Florentino útja az, hogy ne törődjön a pénzzel, a miénk pedig a saját nevelések beépítése, amit az is mutat, hogy a BL-döntő keretében kilenc Barcelona-nevelés is akadt. (...) A pénz nem minden, ennél fontosabb, hogy olyan játékosaink legyenek, akik azonosulnak a klubbal. Mi is adósságba verhetnénk magunkat, mint a Madrid, de mi nem így működünk.”

Ousmane Dembélé 125 millió euróért került a Barcához a nyáron Forrás: AFP/Lluis Gene

Nincs kétség afelől, hogy Laporta elnöklése alatt (és egy kicsit azt követően is) a két különböző pólus tényleg így állt hozzá a futballvilághoz.

2012-ben a Levante elleni idegenbeli meccsen a Barcelona tizenegy saját nevelésű játékossal győzött fölényesen.

A Barcelona folyamatosan tönkreverte a Madridot abban a tekintetben, hogy a keretükben hány saját nevelésű játékos kapott szerepet. A legbrutálisabb különbség a 2012/13-as szezonban adódott: akkor a katalánok tizenhét ilyen futballistájára a Madrid csak öttel tudott válaszolni. Afelől sincs kétség, hogy ezek az idők elmúltak. A két spanyol gigaklub saját neveléseinek a száma is erőteljes változást mutat egymáshoz viszonyítva. A Real Madrid idei keretében hét La Fabrica-nevelés szerepel (leginkább csereként), a katalánoknál a La Masia-növendékek száma csak eggyel több. A Barcánál tehát drasztikus csökkenés következett be a néhány évvel ezelőtti állapothoz képest. Más kérdés, hogy a kezdőcsapatba még mindig jóval több „otthon nevelkedett” futballista (Piqué, Jordi Alba, Busquets, Sergi Roberto, Iniesta és Messi) fér be a Barcelonánál.

A Barcelona már nem neveli az aranylabdásokat, ahogyan Laporta szerette, hanem veszi a világklasszisokat. Sőt, a kétes Neymar-transzferügylet miatt Sandro Rosell elnök is lemondásra kényszerült. Az elmúlt öt átigazolási szezonban a Barcelona három idényben is többet költött futballisták megvételére, mint a Real Madrid, az idei váltószám pedig a legbrutálisabb. Amíg a blancók 46 millió eurónál járnak (csak Theóért és Ceballosért adtak pénzt), addig a Barcelona pérezebb volt Péreznél is: főként Coutinho és Dembélé megvételével 312 millió euróval könnyítették meg a klubkasszát. Az üzenet tehát egyértelmű:

Laporta útjától végleg elköszönt a Barcelona,

valószínűleg joggal, mert a klub világviszonylatban vett szurkolói bőven túlnőttek Katalónián és a történelmi felhangokon, így azonnali sikereket és világsztárokat akarnak. Az, hogy ez a sokat hangoztatott identitás megkopásához vezetett, a modern futball járulékos vesztesége. A Bartomeu-vezette elnökség ezzel pedig kevéssé törődik: Rosell irányítása óta a brandépítés a tradíciók és a mindenki mástól való megkülönböztethetőség helyett inkább a pénzek, trófeák világa mentén történik.

Messi távozásával csúcsosodna az újabb Barcelona-krízis

A Barcelonánál két és fél év után újra felütötte fejét a klubválság rémképe, melyben a vezetőség élén álló Bartomeut néhány korábbi elnökaspiráns egyöntetűen szeretné az egyesületen kívül tudni. Ehhez toboroznak jelenleg támogatókat, és úgy tűnhet, megtalálhatták a legalkalmasabb pillanatot az elnökség elzavarására. De tényleg ekkora a probléma Barcelonában?

Forrás: Origo

A fenti infografikán láthatjuk, hogy a Barcelona nem kizárólag a Real Madridhoz képest költ sokat játékosvásárlásra.

Az elmúlt öt esztendőben a játékosok megvásárlására költött pénzösszegek klubrangsorában a Barcelona rögtön dobogós,

habár arról vélhetően pont lecsúszna, ha a PSG-Mbappé házasság papíron nem kölcsönadásként szerepelne jelenleg; ezt az összeget ugyanis nem tartalmazza a táblázat. A Real Madrid viszont majdnem kicsúszik a top 10-ből is, és ugyan hozzátehetnénk, hogy van még a januári átigazolás időszakból pár hét, de Zidane többször is kijelentette: elégedett a keretével, az nem szorul erősítésre. A számok viszont azt mutatják, hogy a legkomolyabb célok eléréséhez továbbra sem hátrány, ha egy klub mélyen a zsebébe nyúl: James és Morata távozásával, az ő pótlásuk semmibe vételével ugyanis a Real Madrid éppen szétesni látszik. Többek között ez is igazolhatja, miért nem engedheti meg magának a Barcelona, hogy a szerencsésen összeálló La Masia-aranygeneráció korábban erősen eltúlzott kommunikációja mentén építse a jövő csapatát. A táblázat ráadásul kissé elhomályosítja a cruyffi klasszikust is, mely szerint pénzeszsákok nem nyerhetnek meccseket. A lista élén ugyanis pont azokat a csapatokat találjuk, amelyeket következetesen BL-esélyesnek nevezünk, és a top 20-ba be nem férő klubokról egy pillanatig nem gondoljuk, hogy nemzetközi színtéren vagy topbajnokságokban komoly győzelmi esélyekkel indulhatnának.

Ez egyben azt a jövőképet is felfesti, hogy az átigazolási árak és a futballba invesztált összegek, amelyek rohamosan nőnek, egyhamar nem fognak kipukkadni – sőt, inkább ebben is növekedés valószínűsíthető.

Forrás: Origo

A Barcelona ráadásul most már nem pusztán a vételárak tekintetében éllovas. Törvényszerű, hogy a nagynevű játékosok legalább ekkora fizetési igénnyel is rendelkeznek. Ahhoz, hogy a futballtradíciók nélküli ázsiai klubok pénzeivel felvegyék a versenyt, az európai topkluboknak is emelni kellett a tétet. A fenti táblázat azt mutatja, hogy a játékosok fizetésére legtöbbet áldozó csapatok rangsora hogyan nézett ki 2017 novemberében. Ez alapján úgy listavezető a Barcelona, hogy Coutinho állítólagos évi 10 millió eurót is meghaladó fizetése még nem is húzza fel az átlagot. A Barcelona ebben is veri a Real Madridot, pedig ott sem elhanyagolható fizetési igényű játékosok futkároznak.

Philippe Coutinho féléven belül a második 100 millió eurón felül vásárolt játékosa a katalánoknak Forrás: AFP/Josep Lago

A klubok körében, az elmúlt 4-5 szezonban a gazdasági erőviszonyok stagnálni látszanak. A Premier League-csapatok gazdasági erősödése mellett szép lassan visszazuhantak azok a csapatok, amelyek csak ideig-óráig voltak brutálisan ellátva pénzzel, mint például a Málaga vagy az Anzsi Mahacskala. Közben Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező, modern futballban is élklubjai kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet, hogy

ha szeretnék tartani a lépést például a Paris Saint-Germainnel vagy a Manchester Cityvel, akkor muszáj hasonló eszközökkel beszállniuk a játékba.

Látható, hogy a legtöbbet költő City-PSG kettős éppen ebben a szezonban tűnik legyőzhetetlennek, tehát a jó néhány évvel ezelőtti, kegyetlenül erős tőkeinjekcióval megkezdett projektek nem tudnak azonnal olyan hatást kifejteni, hogy abból egy csapásra BL-győzelemre is esélyes csapat kerekedjen ki. Az út viszont tiszta és látható: aki nem költ hasonló nagyságrendben, az nem fog odaférni a premizáló húsosfazékhoz. Ne legyenek kétségeink: ha valamelyik klub pont nem akar a spórolás címszava mentén elmaradni a trófeáktól, akkor az a Real Madrid. Ha a Barcelonának sem volt büdös eldobni a korábban jól hangzó elveket, akkor

az évtized meglepetése lenne, ha éppen Florentino Pérez kezdene el finnyáskodni.