Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának délután mérkőzésein A Leicester City háromgólos győzelmet aratott a Huddersfield ellen, míg a Liverpool egy utolsó percben szerezett történelmi góllal 2-1-re győzött a Burnley vendégeként.

Délután négytől három mérkőzést rendeztek. A Leicester City vezetősége ingyen sörrel és ásványvízzel köszöntötte a szurkolóit a Huddersfield elleni mérkőzés előtt.

Az első félidőben egyik pályán sem esett gól, pedig hat csapat összesen 29 lövéssel kísérletezett. A gólcsendet a King Power Stadionban Rijad Mahreznek sikerült megtörnie, aki az 53. percben Marc Albrighton védelem mögé beemelt labdáját kapásból belsőzte a jobb sarokba.

Az algériai támadó 22. mérkőzésén a 7. gólját szerezte a Premier League 2017/18-as szezonjában. Az előző idényben 36 meccsen 6-szor volt eredményes.

A 60. percben eldöntötte a meccset a Leicester. Mahrez kiugratásával Islam Slimani gyalogolt be a kapuig, majd egy szemtelen emeléssel átnyeste a labdát a Huddersfield kapusa, Jonas Lossl fölött.

A végeredményt a 92. percben Marc Albrighton állította be, aki egy lecsorgó labdát passzolt a hálóba négy méterről.

A Liverpool a 61. percben Sadio Mane bombagóljával szerezte meg a vezetést a Burnley otthonában.

A szenegáli támadó az elmúlt négy Liverpool mérkőzésen két találattal és három gólpasszal öt gólban is tevékeny részt vállalt.

Sadio Mane bombagóllal kezdte az új évet Forrás: AFP/Oli Scarff

A 87. percben egyenlített a Burnley. Johann Gudmundsson érkezett a hosszú oldalon egy lefejelt labdára és közelről a bal alsó sarokba lőtt. Úgy tűnt, a Liverpoolnak meg kell elégednie az egy ponttal, azonban a 94. percben Alex Oxlade-Chamberlain szabadrúgását Dejan Lovren fejelte kapura, majd a hosszú oldalon érkező észt védő, Ragnar Klavan besodorta a labdát a jobb alsó sarokba.

A 32 éves játékos az első gólját szerezte a Liverpoolban, ráadásul ő lett a Premier League történetének első észt gólszerzője.

Jürgen Klopp együttese immár 16 tétmérkőzés óta veretlen, ez a leghosszabb ilyen sorozat a 2015 októberében érkezett német szakember irányítása alatt.

A harmadik délutáni mérkőzésen a Rafa Benítez vezette Newcatsle United a spanyol Ayoze Pérez találatával 1-0-ra legyőzte a Stoke Cityt a bet365 Stadionban.

Premier League, 22. forduló:
Everton-Manchester United 0-2 (0-0)
Burnley-Liverpool 0-0
Leicester City-Huddersfield 1-0 (0-0)
Stoke City-Newcastle United 0-0
Brighton-Bournemouth 2-2 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista