Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a listavezető Paris Saint-Germain a 12. helyen álló Troyes-t fogadta. A hazaiak edzője, Unai Emery nem a legerősebb kezdőjét küldte pályára, például Kylian Mbappé is csak a kispadon kezdett. Ugyan sokáig impontens játékot mutatott be a fővárosi csapat, végül az utolsó 20 percre feljebb kapcsolt és simán, 2-0-ra győzött.

Jól kezdett a bajnokságot tetemes előnnyel vezető PSG, Di Maria volt a legaktívabb, két veszélyes lövéssel is jelentkezett, az első pont középre ment azonban, a második pedig egy kevéssel elkerülte a kaput.

A Troyes sem szeretett volna alárendelt szerepet játszani és ezt meg is mutatta, először Grandsir forgatta be Kurzawát, de lövését hárítani tudta Trapp, majd egy gólt is szerzett a vendégcsapat, amit a játékvezető les miatt érvénytelenített.

A 40. perc hozta el a meccs addigi legnagyobb lehetőségét, büntetőhöz jutott ugyanis a PSG, miután Cavanit rántották le a tizenhatoson belül. A sértett állt oda, de nem tudta belőni, köszönhetően az irányt jól eltaláló Samassának. 0-0-val ért véget az első félidő.

A második játékrészben ismét többet támadott a PSG, Neymar próbálkozott ballal távolról, de lövése elkerülte a kaput, majd Lo Celso tüzelt 18 méterről, de középre tartó labdáját könnyedén kezelte Samassa. A 67. percben veszélyes helyről jöhetett szabadrúgással a hazai csapat, Neymar lövése nem volt rossz, de Samassán ez sem fogott ki. Egy perccel később a brazilt buktatták a büntetőterületen belül, de néma maradt a síp.

Emery mester türelme is ekkor fogyott el, beküldte Rabiot-t és Mbappét Lo Celso és Di Maria helyére.

A Troyes teljesen visszaállt a kontrákra, de azokkal sem emelte meg sokszor a párizsi drukkerek vérnyomását.

Nem sokkal a csere után megadta magát a Troyes ellenállása. A 73. percben Neymar szedett össze egy kipattanót a tizenhatos előterében, tolt rajta kettőt, majd ballal, halálpontosan kilőtte a hosszú alsót, megszerezve idénybeli 9. gólját.

A gól után visszavett a PSG és átadta a területet a Troyes-nak, Szuk pedig egy fejessel kis híján egalizált, de Trapp jó helyen állt. Az ellentámadásból Neymar veszélyeztetett, de a blokkba lőtte a labdát.

A hajrában a PSG végleg eldöntötte a meccset, a 90. percben Neymar kapott egy hosszú indítást, néhány csel után a második hullámban érkező Cavanihoz passzolt, akinek a lövése ugyan megpattant, de így is a kapuba vágódott a labda. Ez volt a 17. gólja idén a bajnokságban.

Az állás ezután már nem változott, a PSG félgőzzel is simán legyőzte a Troyes-t, és 10 ponttal vezeti a tabellát a Marseille előtt.

Eredmények, Ligue 1, 15. forduló
PSG – Troyes 2-0 (0-0)
Angers – Rennes 1-2 (1-0)
Guingamp – Montpellier 0-0
Lyon – Lille 1-2 (1-2)
Metz – Marseille 0-3 (0-2)
Nantes – Monaco 1-0 (0-0)
Toulouse – Nice 1-2 (1-0)