Vb-selejtező: a 94. percben kapott ki a női labdarúgó-válogatott

magyar női labdarúgó-válogatott
A magyar női labdarúgó-válogatott négy mérkőzés után is nyeretlen a világbajnoki selejtezősorozatban
Vágólapra másolva!
A magyar női labdarúgó-válogatott négy mérkőzés után is nyeretlen a világbajnoki selejtezősorozatban, mivel pénteken 1-0-ra kikapott Ukrajna csapatától Balmazújvárosban.

A magyar válogatottba három támadó is visszatért sérüléséből, Jakabfi Zsanett és Zágor Bernadett mellett Kaján Zsanett is hosszabb kihagyás után tért vissza a csapatba, és mindhárman kezdőként léptek pályára a találkozón. A meccset az ukránok kezdték jobban, agresszívan, a mieinket már saját térfelükön letámadva próbáltak labdát szerezni, és az első negyedórában nem tudtunk mit kezdeni ezzel a harcmodorral.A 35. percben közel jártak a góllövéshez a vendégek, de Szőcs Réka nagyot védett. A szünet előtt Csiszár Henrietta térdsérülést szenvedett egy ütközés után, és nem tudta folytatni a játékot, a félidő utolsó pillanataiban Rácz Zsófia állt be a helyére.

A második félidőben jóval kiegyenlítettebb lett a találkozó, bár az ukránok többet birtokolták a labdát, komolyabb helyzeteket nem tudtak kialakítani, és a mieink is többször eljutottak a az ellenfél kapuja elé. Látszott, hogy a döntetlennel egyik csapat sem lenne boldog, ezért mindkét fél hajtott a győzelemért, ám úgy tűnt, meg kell elégedniük az egy-egy ponttal. A négyperces hosszabbítás utolsó másodperceiben azonban az ukránok megszerezték a győztes gólt: egy bal oldali beadás után Apanascsenko 5 méterről, előrevetődve a kapunk jobb alsó sarkába fejelt (0-1).

A magyar női labdarúgó-válogatott négy mérkőzés után is nyeretlen a világbajnoki selejtezősorozatban Forrás: mlsz.hu

"Az elsőben jobbak voltak az ukránok, de a szünetben rendeztük a sorokat, sokat tettünk a gólszerzés érdekében.

az ukránok egy 94. percben vezetett akció végén megszerezték három pontot érő találatot. Dolgoznunk kell tovább, ki kell elemeznünk a hibáinkat, és kijavítani azokat a következő mérkőzésekre" - nyilatkozta a mérkőzést követően az MLSZ honlapjának Markó Edina, a női válogatott szövetségi edzője.

Vb-selejtező, 4. csoport:
Magyarország-Ukrajna 0-1 (0-0)
Gólszerző: Apanascsenko (94.)

Az állás: 1. Svédország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Dánia 6/3, 3. Ukrajna 4/2, 4. Horvátország 2/4, 5. Magyarország 1/4

A magyar együttes áprilisban Svédország ellen játssza következő mérkőzését a kvalifikációs sorozatban.

A 2019-es franciaországi tornára az európai selejtezőből a hét csoport győztese jut ki automatikusan, míg a négy legjobb második pótselejtezőt játszik a további kiadó egy helyért.