Vágólapra másolva!
Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője nem sietteti a sérüléséből lábadozó kapus, Manuel Neuer visszatérését.

"Nem helyezem nyomás alá" - mondta a világbajnok játékosról a szerdai, Anderlecht elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a tréner. Brüsszelben - ahogy a korábbi hetekben is - Sven Ulreich helyettesíti a csapat kapitányát.

Manuel Neuer csak teljesen egészségesen térhet vissza Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Carmen Jaspersen

A 31 éves Neuernél szeptemberben - idén már harmadszor - lábközépcsont-törést diagnosztizáltak, s meg kellett operálni. Jelenleg mankókkal közlekedik, s eredetileg a jövő év elejére jósolták a visszatérését.

"Nem tudom, hogy a bajnokság második felének rajtjára kész lesz-e a játékra" - fogalmazott ugyanakkor Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

Heynckes ezzel együtt azt mondta, a kapus felépülése a tervek szerint halad. Hozzátette: nála egyetlen játékos sem térhet vissza úgy a pályára, hogy nem csinálta végig a rehabilitációt, s nem teljesen egészséges.