A Chelsea nem az Atlético, ez már túl nagy falat volt a Qarabagnak

Willian, Hazard
Willian és Eden Hazard voltak a Chelsea nyerőemberei
Vágólapra másolva!
Szerdán kora este, a Bajnokok Ligája csoportkör 5. fordulójában a Chelsea négygólos győzelmet aratott Bakuban, az azeri Qarabag vendégeként, ezzel bebiztosította a helyét a legjobb tizenhat között. A másik este hatos mérkőzésen a CSZKA Moszkva 2-0-ra legyőzte a portugál Benficát, így minden esélye megvan rá, hogy kiharcolja a nyolcaddöntős szereplést.

Antonio Conte, a londoni csapat menedzsere komolyan vette a Qarabag elleni összecsapást. Az azeri csapat a legutóbbi két Bajnokok Ligája találkozóján kétszer is döntetlenezett az Atlético Madriddal, ezzel jókora tiszteletet vívott ki magának. Az első lehetőség az angol bajnok előtt adódott: a negyedik percben Cesc Fabregas 20 méteres távoli lövését Ibrahim Sehic magabiztosan fogta. A 13. percben kis híján megszerezte a vezetést a Qarabag. Egy gyönyörű összjáték után a spanyol Michel került ziccerbe, hét méterről előtte a labdát Thibaut Courtois fölött, de az a keresztlécen csattant.

Willian és Eden Hazard voltak a Chelsea nyerőemberei Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A 19. percben eldőlt a mérkőzés.

Eden Hazard indításával Willian lépett ki ziccerben, az őt üldöző Rashad Sadygov megfogta a brazil középpályás kezét, aki menetrendszerűen összeesett a tizenhatoson belül.

Manuel De Sousa játékvezető azonnal a tizenegyespontra mutatott,

és bónuszból még egy piros lapot is kiosztott az azeri játékosnak. A labda mögé a Hazard állt, aki higgadtan a bal alsó sarokba gurított a jobbra vetődő Sehic mellett (0-1).

A Qarabag ezzel a Bajnokok Ligája történetének harmadik olyan csapata lett (2000-ben a Bordeaux, 2001-ben a Juventus), amelynek egy játékosa egymást követő három mérkőzésen piros lapot kapott.

A 36. percben növelte az előnyét az angol bajnokcsapat.

A tizenegyest kiharcoló Willian passzolt Hazardhoz, a belga játékmester sarokkal ziccerben hozta a brazil középpályást, aki 12 méterről a bal alsó sarokba gurított (0-2).

A második félidő elején szinte azonnal növelhette volna az előnyét a Chelsea, de Pedro közeli lövését bravúrral védte Ibrahim Sehic. A 64. percben Hazard tört be a tizenhatoson belülre, 14 méterről a kapu bal sarkát vette célba, de a Qarabag kapusa szép vetődéssel hárított.

A 68. percben a csereként beálló Álvaro Morata szinte azonnal gólt szerezhetett volna.

Antonio Rüdiger körömpassza után szembe került Sehiccsel, ellőtte mellette a labdát, de az elkerülte a jobb kapufát.

A 71. percben komikus tizenegyest kapott a Chelsea.

Willian tört be a tizenhatoson belülre, a mellette védekező Maksim Medvedev picit megrántotta a mezét (a Chelsea játékosa ezúttal el sem esett), mire a játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. A labda mögé ezúttal Cesc Fabregas állt, aki a jobb alsó sarokba lőtt, de Manuel De Sousa újrarúgatta a büntetőt, mert a londoni csapat játékosai befutottak a tizenhatoson belülre. A spanyol középpályás nem jött zavarba az ismétléstől, másodszorra is a jobb alsó sarokba tüzelt (0-3).

Fabregas a negyedik spanyol játékos lett, aki a Bajnokok Ligájában átlépte a húszgólos határt

(a listát Raúl González vezet 71 találattal, őt Fernando Morientes követi 33 góllal, míg Fernando Torres 20 találattal áll).

A 85. percben a mérkőzés főszereplője, Willian alakította ki a végeredményét. A brazil játékos a Qarabag térfelén kapott labdát, megindult a kapu felé, majd egy cselt követően 18 méterről a kapu baloldalába bombázott (0-4).

Győzelmével a Chelsea már biztosan továbbjutott a C csoportból.

Hogy hányadik helyen, arról az esti Atlétio Madrid-AS Roma meccs is dönthet.

Az A csoport este hatos mérkőzésén a CSZKA Moszkva hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Benficát. Az első félidőben Georgi Schennikov volt eredményes, míg a második játékrészben a brazil Jardel gólja alakította ki a végeredményt. Az orosz csapat az utolsó fordulóban a Manchester United otthonában harcolhatja ki a továbbjutást.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

C csoport:
Qarabag (azeri)-Chelsea (angol) 0-4 (0-2) (Hazard 21. – 11-esből, Willian 36., Fabregas 73. – 11-esből, Willian 84.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 6 6 0 0 16-7 9 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
SSC Napoli 6 3 2 1 10-9 1 10
V
GY
D
V
GY
3.
Braga 6 1 4 1 6-12 -6 4
GY
V
V
D
V
4.
Union Berlin 6 0 4 2 6-10 -4 2
V
V
D
D
V

A csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Benfica (portugál) 2-0 (1-0) (Schennikov 13., Jardel 56. – öngól)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayern München 6 5 0 1 12-6 6 16
GY
GY
GY
D
GY
2.
FC Köbenhavn 6 2 2 2 8-8 0 8
V
V
GY
D
GY
3.
Galatasaray 6 1 3 2 10-13 -3 5
GY
V
V
D
V
4.
Manchester United 6 1 4 1 12-15 -3 4
V
GY
V
D
V