Vágólapra másolva!
Kedden kora este három vb-résztvevő csapat is pályára lépett felkészülési mérkőzésen. A 2014-es világbajnokságon döntős argentin válogatott Krasznodarban kapott ki Nigériától, míg az első világbajnokságára készülő Izland Katarban játszott döntetlent.

A legutóbbi vb-ezüstérmes idén szinte minden meccsén csak szenvedett, világbajnoki helyét is csupán a dél-amerikai selejtező-sorozat utolsó körében tudta kiharcolni, és a keddi barátságos találkozón is hullámzóan teljesített.

Az argentinok legnagyobb sztárja, Lionel Messi nem játszott, a csatársor azonban így is nagyon erős volt Sergio Agüeróval és Paulo Dybalával.

A csapat jól is kezdett, a 36. percre 2-0-s előnybe került, azonban Nigéria még a szünet előtt szépített, majd a második játékrészben háromszor is eredményes volt. Az afrikai együttesben Alex Iwobi, az Arsenal játékosa két gólt szerzett.

A nigériai szövetség még az összecsapás előtt bejelentette, hogy megállapodott a játékosokkal a világbajnoki szereplésért járó prémiumról.

Mindennek azért van nagy jelentősége, mert a 2014-es vb-n a futballisták néhány nappal az első meccsük előtt sztrájkba léptek a prémium elmaradása miatt. Akkor a nigériai sportminiszter táskában vitt el Brazíliába közel négy millió dollárt, hogy megoldja a helyzetet.

A szintén vb-résztvevő izlandi válogatott dohában játszott felkészülési mérkőzést Katar ellen 2758 néző előtt. A találkozó 26. percében Vidar Kjartansson találatával megszerezték a vezetést a vendégek, azonban a 91. percben Mohammed Muntari egyenlíteni tudott, így kialakult az 1-1-es döntetlen.

Felkészülési mérkőzések
Argentína–Nigéria 2–4 (Banega 27., Agüero 36., ill. Iheanacho 44., Iwobi 52., 73., Idowu 54.)
Katar–Izland 1–1 (M. Muntari 91., ill. Kjartansson 26.)