Vágólapra másolva!
Az olasz válogatott Svédországban lépett pályára a világbajnoki pótselejtező első meccsén. A helyenként durva meccsen a svédek összességében rendkívül taktikusan fociztak, egy szerencsés góllal kerültek előnybe és igen kiélezett visszavágóra készülve utazhatnak majd Olaszországba.

A két nemzeti csapat pótslejetezős szereplése az olaszoknál lehet érdekesebb, de ha megnézzük, hogy a selejtezőcsoportban a spanyolok mögött lettek másodikok, úgy már nem annyira meglepő a tény. A svédek a franciák mögött végeztek a csoportjukban, úgy, hogy hazai pályán sikerült nyerni Deschamps csapata ellen.

A két csapatnak igen szép múltja van úgy is, ha csak a tétmérkőzéseket nézzük. Tizenhárom alkalommal találkoztak, ebből három döntetlen mellett hármat nyertek a svédek, azaz hétszer az olaszok örülhettek. Legutóbb a 2016-os Eb-n 1-0-ra megnyert csoportmérkőzés után. A svédek tétmérkőzésen utoljára 1987-ben győzték le az olaszokat, méghozzá 1-0-ra.

Olaszország a 19. vébéjére készül kijutni. Ennél többel csak a minden eddigi tornára kvalifikáló brazilok büszkélkedetnek, akiknek az oroszországi lesz a 21. fellépésük. Az olaszok csak az 1958-as vb-re nem jutottak ki, míg 1930-ban maguk döntöttek úgy, hogy nem utaznak el Uruguayba.

A két válogatott az alábbi összeállításban kezdte a mérkőzést:

Egy gyors ápolással kezdődött a mérkőzés, Ola Toivonen csapott oda két olasz védőnek is, Leonardo Bonucci szorult hosszabb ápolásra.

Az első ziccer az olaszok előtt adódott, Darmian beadására érkezett Belotti, a Torino csatára, aki remekül fejelt a hosszú oldal felé, de centikkel a kapu mellé célzott.

A forgatókönyv nem sokat változott, Darmian adogatta be balról a labdákat, de az olasz támadók rendre lemaradtak az átadásokról, a svédek inkább a kontrákban bíztak, Berg és Toivonen mozgatta az olasz védőket, akik gyakran csak szabálytalanul tudták megállítani a svédeket, de a szabadrúgások mögül hiányzott egy jó Zlatan Ibrahimovic.

A félidő hajrájában Marco Verratti rúgta fel csúnyán Berget a svéd térfél közepén - járt a lap. A PSG középpályása így kénytelen lesz kihagyni a visszavágót.

A második félidő elején bekezdtek az olaszok, több gyors támadást is vezettek, de hamar visszatámadtak a svédek.

Előbb Toivonen csapott oda megint Bonuccinak, majd Marcus Berg lökte neki Chiellinit Buffonnak, de hamar folytatódhatott a játék. Nem sokkal később Berg De Rossinak nyomott oda, Cakir játékvezetőnek alaposan meg kellett fegyelmeznie a feleket a második félidő elején.

Jakob Johansson gólja után érthető a svéd öröm Forrás: AFP/Soren Andersson

A 60. percben aztán a labdarúgásé lett a főszerep, a csereként beállt Jakob Johansson lőhetett egy szöglet után, majd a labda olyan szerencsétlenül pattant meg De Rossi lábán, hogy az az olasz kapuban kötött ki.

A 71. percben kis híján jött az olasz egyenlítés, Matteo Darmien vállalt egy lövést 18-ról, de a labda a kapufán csattant.

A folytatásban a svédek nagyon taktikusan ölték az időt, remekül védekeztek, labdaszerzés után pedig ügyesen tartották a labdát az ellenfél térfelén.

Az ötperces hosszabbítás során akadtak még olasz helyzetek, de Olsen kapusnak gyakorlatilag dolga nem akadt a második félidő utolsó felében.

A svédek tökéletes eredménnyel utazhatnak az olaszországi visszavágóra, hiszen idegenben már csak ők szerezhetnek gólt, ami aranyat, jelen esetben világbajnoki részvételt érhet. Az olasz válogatott története második világbajnokságáról maradhat le, ha nem tudnak felállni hazai pályán.

A csütörtökön lejátszott két találkozón: Horvátország hazai pályán 4-1-re verte Görögországot, és szinte biztosan kijutott, míg Svájc idegenben győzte le 1-0-ra Észak-Írországot. Szombaton Dánia fogadja Írország csapatát.