Vágólapra másolva!
Az Olympique Lyon 5-0-ra verte idegenben a Saint-Étienne csapatát a francia labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában egy feszült hangulatú mérkőzésen, melyen a bírónak kétszer is meg kellett szakítania a játékot.

Először mindjárt a kezdő sípszó után, amikor füstbombák miatt nem lehetett jól látni, majd a vendégek 84. percben esett ötödik gólját követően, a hazai szurkolók pályára özönlése miatt.

Utóbbi Nabil Fekir sportszerűtlen produkciója nyomán következett be:

az ötödik gólt szerző játékos levetette mezét, és a hazai szurkolóknak mutatta fel, mire azok közül jó néhányan befutottak a pályára. A rendfenntartók közbeavatkozása után fél óra elteltével folytatódhatott a játék, de már Fekir nélkül, akit lecserélt a Lyon edzője.

„Szerénynek kell maradnia, ez nem volt szép tőle. Tönkretette az estét. Kár, hogy ez történt.

- Bruno Génésio, a Lyon vezetőedzője.

A Lyon - amely a Paris Saint-Germain és az AS Monaco mögött a harmadik helyen áll a tabellán - 2013 óta nem nyert Saint-Étienne-ben, a Geoffroy-Guichard Stadionban.