Vágólapra másolva!
Nevelőegyesületében térhet vissza a pályára Pavel Nedved, a csehek aranylabdás labdarúgója. Nedved nemrég regisztrálta magát a kiscsapatnál, ám a Juventus alelnöki pozíciójával járó elfoglaltságai miatt még nem tudott meccset vállalni.

- jelentette be hétfőn a 45 éves klasszis, aki ötesztendősen az FK Skalnában kezdte pályafutását.

A 2003-ban aranylabdás középpályás

a Dukla Praha és a Sparta Praha után Olaszországban bontakoztatta ki igazán tudását. Összesen 13 éves légióskodása alatt szerepelt a Lazióban, ahová 1996-ban szerződött, majd 2001-től 2009-es visszavonulásáig a Juventust erősítette.

Pavel Nedved a Serie B-t i megjárta a Juventussal Forrás: AFP/Paco Serinelli

Olasz Kupát nyert 1998-ban és 2000-ben, KEK-győztes volt 1999-ben, s ugyanebben az évben az európai Szuperkupa-diadalnak is örülhetett. Olasz bajnok lett 2000-ben, az Olasz Szuperkupát 1998-ban és 2000-ben hódította el a Lazióval.

A Juventusszal 2003-ban Bajnokok Ligája-döntőig jutott, 2002-ben és 2003-ban végzett az élen a Serie A-ban, s ebben a két évben a torinóiaké lett az Olasz Szuperkupa is.

A 91-szeres válogatott Nedved 1996-ban Európa-bajnoki ezüstérmet, nyolc évvel később pedig Eb-bronzot nyert.