Zidane mellébeszél, a Real most fizeti meg a két BL-győzelem árát

Ronaldo
Real Madrid's Portuguese striker Cristiano Ronaldo reacts after missing a shot on goal during the UEFA Champions League Group H football match between Tottenham Hotspur and Real Madrid at Wembley Stadium in London, on November 1, 2017. / AFP PHOTO / Adrian DENNIS
Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája H csoportjának rangadóján a Tottenham 3–1-re győzött a Real Madrid ellen, így már biztosan ott van a legjobb 16 között. A meccs hőse az az Alli volt, aki öt éve még az angol harmadosztályban futballozott. Zidane szerint nincs krízisben a Real, a tények viszont nem hazudnak: a francia edzői karrierjének legnehezebb feladata előtt áll. A Manchester Cityben Agüero 78 éves klubrekordot döntött meg. Összefoglaló.

A Real ellen két gólt szerző Alli rögtön a lefújás után értékelt a BT Sportnak: „Fantasztikus meccset játszottunk, végig tartottuk magunkat ahhoz, amit előzetesen elterveztünk. Két hete körülményesek voltunk, a legegyszerűbb passzokat is elrontottuk. Most nagyobb tempóban fociztunk, és a védekezésünk is szorosabb volt.”

Gerrard óta Alli az első angol, aki duplázott a Real ellen Forrás: AFP/Adrian Dennis

A hárommeccses eltiltásából visszatérő Alli öt éve, ötszáz néző előtt debütált az MK Dons csapatában.

Most a BL-címvédő ellen duplázott a nyolcvanezres Wembley-ben.

„Sok mindenkinek köszönettel tartozom, főleg a menedzseremnek, aki lehetővé tette, hogy eljussak idáig.”

A Tottenham felkeltette Európa figyelmét

„Ma mindenki láthatta, hogy a Tottenham egy nagy klub, amely már nemcsak Angliában tartozik a legjobbak közé, hanem Európában is – nyilatkozta Pochettino, aki taktikailag megint leiskolázta Zidane-t. –

Zidane még mindig mellébeszél

„A Real Madrid nincs krízisben – szögezte le gyorsan Zidane, akinek ez volt a legnagyobb veresége Real-edzőként. – Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megfordulnak a dolgok. Ma kikaptunk, de hosszú a szezon.

Zidane-tól már néhány hete is megkérdezték, hogy nem kellene-e aggódnia a csapata idei teljesítményét látva. „Nem, nem hiszem” – mondta.

A Mourinho-éra óta nem kezdte ilyen rosszul a bajnokságot a Real,

amelynek tíz forduló után nyolc pont a lemaradása a Barcelona mögött – a Madrid még soha nem nyert bajnoki címet ilyen hátrányból.

Talán mégis ideje elkezdeni aggódni Forrás: AFP/Ian Kington

Kétarcú Ronaldo

De eddig lehetett takarózni a BL-lel. Zidane-nak és Ronaldónak is. A portugál mindössze egy gólnál tart a La Ligában – a szezon ezen szakaszában mindig volt neki legalább öt. Ráadásul van valami, amiben mindenkit alulmúl:

2,5 százalékos a hatékonysági mutatója, ami a legrosszabb a topligákban gólt szerző játékosok között.

Fordult a kocka

A BL viszont más, ott a negyedik meccsén már a hatodik gólját lőtte. Csakhogy, most már ő is kevés.

A Real nagyon csúnyán elkezdte visszakapni mindazt, amit korábban az ellenfelek:

ami tavaly nekik pattant befelé (pl. Casemiro gólja a Juventus elleni döntőben), az most az ellenfeleknek pattan be (pl. Alli második gólja), amit tavaly nekik néztek el a bírók, azt most az ellenfeleknek nézik el. „Talán tavaly volt néhány győzelmünk, amit nem érdemeltünk meg. Idén megfordultak a dolgok” – ismerte el Zidane.

Agüero klubrekordot döntött

A Manchester City idegenben 4–2-re győzött a Napoli ellen, és már biztos, hogy továbbjutott a csoportból. „Két hét alatt kétszer megverni a Napolit, hihetetlen teljesítmény. Talán az egyik legjobb csapat, amellyel ellenfélként valaha találkoztam” – dicsérte az olaszokat Guardiola.

Az angolok harmadik gólját Agüero lőtte, ez volt neki a 178. a klub történetében, ezzel megelőzte Eric Brookot, aki 1928 és 1940 között 453 meccsen 177 gólt rúgott. „Ilyen pillanat csak egyszer adódik az ember életében.

– nyilatkozta az argentin.

A kiesés szélén a Napoli

A Napoli jelenleg veretlenül vezeti az olasz bajnokságot, de sanszos, hogy a BL-ben a csoportkörből sem fog továbbjutni, pedig a City mögött mindenki az olaszokat várta a második helyre.

A meccs végén Sarri már mindent egy lapra tett fel. „A hajrában négy csatárral támadtunk, persze tudtam, hogy ez kockázatos. Vállalom is a felelősséget, de meg akartuk nyerni a meccset” – mondta az olasz edző, hozzátéve, hogy komoly gondokat okoztak a Citynek, amelyet

a világ legjobbjának nevezett.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Borussia Dortmund 6 3 1 2 7-4 3 11
D
GY
GY
GY
D
2.
Paris Saint-Germain 6 2 2 2 9-8 1 8
V
GY
V
D
D
3.
AC Milan 6 2 2 2 5-8 -3 8
D
V
GY
V
GY
4.
Newcastle United 6 1 3 2 6-7 -1 5
GY
V
V
D
V

Nyeretlen magyarok

Sallai Roland a szünetben állt be Dortmundban, ahol az APOEL meglepetésre 1–1-es döntetlent ért el. Gulácsi Péter csapata, a Leipzig már nem volt ilyen szerencsés, a Porto 3–1-re győzött. A németek jelenleg csak harmadikok a csoportjukban, de még mindig reális esélyük van a továbbjutásra. Ebben a csoportban jelenleg az

a török Besiktas áll az élen, amely története során még soha nem jutott tovább a BL csoportköréből.

Az AS Monaco elleni szerdai meccsen már megtehette volna ezt, az ott született 1–1-es eredmény azonban elodázta a törökök továbblépését.

Gulácsiék még továbbjuthatnak Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Federico Gambarini

Rajtuk röhög most az internet

Ha fegyvert tartanának a fejükhöz sem valószínű, hogy Casemiro és Klavan meg tudná mondani, hogy mit is csinált éppen.

1) Előbb a brazil adta el, hogy kibillent az egyensúlyából. A kérdés csak az, hogy mitől?

2) Majd a Liverpool észt védője csapta be saját magát egy megkerülős csellel.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
E csoport:
Liverpool–Maribor 3–0 (0–0)
Gól: Salah (49.), Can (64.), Sturridge (90.)

Sevilla–Szpartak Moszkva 2–1 (1–0)
Gól: Lenglet (30.), Banega (60.), ill. Promes (78.)

A csoport állása: 1. Liverpool: 8 pont, 2. Sevilla: 7, 3. Szpartak Moszkva: 5, 4. Maribor: 1

F csoport:
Napoli–Manchester City 2–4 (1–1)
Gól: Insigne (21.), Jorginho (62. – tizenegyesből), ill. Otamendi (34.), Stones (48.), Agüero (69.), Sterling (92.)

Sahtar Donyeck–Feyenoord 3–1 (2–1)
Gól: Ferreyra (14.), Marlos (17., 67.), ill. Jorgensen (12.)

A csoport állása: 1. Manchester City: 12 pont, 2. Sahtar Donyeck: 9, 3. Napoli: 3, 4. Feyenoord: 0

G csoport:
Besiktas–Monaco 1–1 (0–1)
Gól: Tosun (54. – tizenegyesből), ill. Rony Lopes (45+1.)

Porto–Leipzig 3–1 (1–0)
Gól: Herrera (13.), Pereira D. (61.), Pereira M. (93.), ill. Werner (48.)

A csoport állása: 1. Besiktas: 10 pont, 2. Porto: 6, 3. Leipzig: 4, 4. Monaco: 2

H csoport:
Tottenham–Real Madrid 3–1 (1–0)
Gól: Alli (27., 56.), Eriksen (65.), ill. Ronaldo (80.)

Dortmund–APOEL 1–1 (1–0)
Gól: Guerreiro (29.), ill. Pote (52.)

A csoport állása: 1. Tottenham: 10 pont, 2. Real Madrid: 7, 3. Dortmund: 2, 4. APOEL: 2