Vágólapra másolva!
A Premier League ötödik fordulójának délutáni meccsein a Manchester City nyújtotta a legmagabiztosabb teljesítményt, Sergio Agüero vezetésével Pep Guardiola csapata hatot lőtt a Watford otthonában.

A Manchester City kiütéses, 6-0-ás győzelmet aratott a mérkőzés előtt veretlen Watford otthonában.

Az immáron 13 Premier League-mérkőzés óta veretlen manchesterieknél az argentin Sergio Agüero mesterhármast szerzett, ráadásul elérte a 200 gólos álomhatárt is európai pályafutása alatt. Ez volt az argentin klasszis hatodik mesterhármasa a Premier League-ben.

Érdekesség, hogy a brazil Gabriel Jesusszal a soraiban a Manchester City még nem kapott ki bajnokin, a mostani volt a 15. ilyen összecsapás.

Sergio Agüero ünnepel Forrás: AFP/Ben Stansall

A Liverpool saját közönsége előtt csak 1-1-re végzett a Burnley együttesével, a Premier League történetének negyedik csapataként azonban így is megszerezte ezredik hazai pontját. A hazaiak 69 százalékban birtokolták a labdát és harminc alkalommal kísérleteztek gólszerzéssel, de ez sem volt elég a sikerhez.

A West Bromwich Albion játékosa, Gareth Barry 632. Premier League-meccsén lépett pályára, ezzel beállította Ryan Giggs rekordját.

A Tottenham Hotspur csak gól nélküli döntetlent ért el a vendég Swansea City ellen, a londoni együttesnek így nem sikerült klubrekordot döntenie, ugyanis sorozatban a 30. hazai Premier Leauge-mérkőzésén szerzett volna legalább egy gólt.

Eredmények:
Huddersfield–Leicester City 1–1 (Depoitre 46., ill. Vardy 50. – 11-esből)
Liverpool–Burnley 1–1 (Szalah 30., ill. Arfield 26.)
Newcastle United–Stoke City 2–1 (Atsu 19., Lascelles 68., ill. Shaqiri 57.)
Watford–Manchester City 0–6 (Agüero 27., 31., 81., G. Jesús 38., Otamendi 63., Sterling 89. – 11-esből)
West Bromwich–West Ham United 0–0
Tottenham–Swansea 0–0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista