Vágólapra másolva!
Lionel Messi vezetésével a Barcelona hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája D csoportjának rangadóján. A meccs után mindkét edző az argentint dicsérte, aki óriási formában van: a Barca legutóbbi tíz góljából hetet ő szerzett. Glasgow-ban a PSG új szerzeménye, Kylian Mbappé írt történelmet. Éjszakai visszhangok és nyilatkozatok Barcelonából és Glasgow-ból.

A meccset felvezető sajtótájékoztatón Massimiliano Allegri azt mondta, hogy nála még mindig a Barcelona a világ legjobb csapata,

Még a Bayern edzőjeként Pep Guardiola is hasonlóan nyilatkozott, amikor a 2014/2015-ös szezonban összekerült a Barcával a BL-elődöntőben. „A tehetséget nem lehet levédekezni" – mondta. A Bayern akkor 77 percig partiban volt a katalánokkal, de Messi két egyéni villanással eldöntötte a meccset.

Messi volt a Juventus elleni meccs legjobbja Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Albert Llop

Messi villanásai döntöttek

Hasonló volt a helyzet most a Juventus ellen is. Az olaszoknak hiába volt több lövésük (16–11) és kialakított helyzetük (6–3), gólokat a Barca szerzett. Néhány másodperccel az első félidő vége előtt a Suárezzel való kényszerítő után Messi lőtt a bal alsóba.

Az argentinnak ez volt az első gólja Buffon ellen, és az egyetlen labdaérintése a 16-oson belül az első félidőben.

A másik két Barca-gólnál is Messi csinálta meg a nehezét, a harmadikat ő is fejezte be. Öt lövése volt (ebből három kapura ment) és öt sikeres cselt csinált meg a meccsen.

Ha Messinél van a labda, csak jó dolog jöhet

„Ha területet hagysz Messinek, megállíthatatlan – dicsérte őt Allegri a meccs után. – Ő jelentette ma a különbséget. Három lövésből rúgott két gólt és egy kapufát.

Az első félidőben azt gondoltam, hogy kellően levédekeztük őt és Iniestát, de aztán a másodikban minden megváltozott.”

Allegri szerint Messi jelentette a különbséget Forrás: AFP/Lluis Gene

A saját csapatával kapcsolatban kritikusan nyilatkozott.

Legközelebb jobban kell beleállnunk a meccsbe mentálisan. Most nem voltunk koncentráltak." A Juventus helyzetét nem könnyítette meg, hogy

Cuadrado eltiltás, Khedira, Chiellini, Mandzukic és Marchisio sérülés miatt nem állt Allegri rendelkezésére.

Az argentin villanásai döntötték el a meccset Forrás: AFP/Lluis Gene

A Barca edzője, Ernesto Valverde is Messit méltatta a meccs után.

– mondta az argentinról, aki zsinórban a 13. BL-szezonjában lőtt gólt. – Ellenfélként sokat szenvedtem miatta, de most szerencsés vagyok, hogy a csapatomban van. A tavalyi döntőst sikerült nullán tartanunk, miközben mi hármat rúgtunk. Fontos volt, hogy győzelemmel kezdjünk. A csapat fejlődik, és tudja, hogy mit akar.”

Közvetlenül a lefújás után Ivan Rakitic azt mondta, hogy „minden könnyebb, ha csapatként játszunk". A Barcelona ugyan simán nyert, de kezd megint Messi-függővé válni;

a legutóbbi tíz gólból hetet az argentin szerzett.

Az MCN a BL-ben is megkezdte a gólgyártást Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Mbappé történelmet írt

A hétvégi Metz elleni bajnoki után a BL-ben is összejött a gól az MCN-nek (Celtic–PSG 0–5). Neymar a Barcelona játékosaként 10 gólban vállalt szerepet (4 gól, 6 gólpassz) a Celtic ellen, ehhez most hozzápakolt egy-egyet.

A meccs mégsem róla vagy a két gólt szerző Cavaniról szólt, hanem Mbappéról, aki megint történelmet írt:

ő lett a PSG történetének legfiatalabb BL-gólszerzője.

Ezen kívül ő a legfiatalabb, aki

  • Monaco-játékosként gólt lőtt a sorozatban
  • az első négy egyenes kieséses szakaszban játszott meccsén gólt szerzett
  • a negyeddöntő mindkét meccsén betalált
  • gólt rúgott az elődöntőben
Mbappé rekordjai Forrás: Twitter/Squawka

A legsúlyosabb vereség

A Celtic 129 éves története legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el.

Legutóbb 1895-ben a Heart of Midlothian csapata nyert 5–0-ra a Celtic Parkban. A meccs után a hazaiak edzője, Brendan Rodgers azt mondta, úgy játszottak, mint a tizenkét évesek.

– mondta Rodgers, aki azonban nem aggódik a negatív rekord miatt. – Ma világklasszisok ellen játszottunk.”

Az ötgólos különbség kicsit sem meglepő, elég ha összehasolnlítjuk a két csapat támadósorát:

„Nagyon boldog vagyok, de egyben nyugodt is – kezdte az értékelést Unai Emery, a PSG edzője. – Ezen az úton kell folytatnunk. Tudjuk, hogy egyre nehezebb lesz, de ez egy jó kezdet." A PSG a következő fordulóban a Bayern Münchennel játszik. Az ESPN-nél megtippelték a csoportkör eredményét, 18 szakértőből 12 azt mondta, hogy a párizsiak megelőzik majd Carlo Ancelotti csapatát.

A játéknap gólja

A Chelsea hazai pályán 6–0-ra győzött a Qarabag ellen, amely az első kazah csapat a Bajnokok Ligájában. A londoniak második gólját a Torinótól 27 millió euróért igazolt Davide Zappacosta szerezte, aki most először lépett pályára a BL-ben. Ezt a debütálást nem fogja elfelejteni:

A játéknap nyilatkozata

A Manchester United 3–0-ra nyert a Basel ellen, de a csapat edzője, José Mourinho mégis elégedetlen.

Mourinho a győzelem ellenére is elégedetlen Forrás: AFP/Oli Scarff

Eredmények
Bajnokok Ligája-csoportkör, 1. forduló, kedd:

Benfica–CSZKA Moszkva 1–2 (0–0)
Manchester United–Basel 3–0 (1–0)
Bayern München–Anderlecht 3–0 (1–0)
Celtic–PSG 0–5 (0–3)
Chelsea–Qarabag 6–0 (2–0)
Roma–Atlético Madrid 0–0
Barcelona–Juventus 3–0 (1–0)
Olimpiakosz–Sporting 2–3 (0–3)