Nem bírt a Real Madrid a Levantéval

Horizontal
Real Madrid's French coach Zinedine Zidane applauds during the Spanish Liga football match Real Madrid vs Levante at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on September 9, 2017. / AFP PHOTO / PIERRE-PHILIPPE MARCOU
Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság harmadik fordulójának szombati játéknapján a Real Madrid nagy meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott a vendég Levante ellen.

Szinte egykapuzott végig a Real Madrid a vendég Levante ellen, a győzelmet mégsem sikerült kiharcolnia. Már a mérkőzés eleje sem úgy indult, ahogy a hazaiak azt elképzelték. A 12. percben egy hosszú bedobás után Ivi maradt egyedül a kapu előterében, Carvajal azt sem tudta, merre van a labda, ezt használta ki a Levante szélsője és Casilla mellett lőtt a kapuba.

A Real innentől elkezdett rohamozni, az egyenlítésre a 36. percig kellett várni. Ekkor egy szöglet után Benzema fejesét még védte Fernandez kapus, azonban a kipattanóra Lucas Vazquez csapott le és közelről már nem volt nehéz dolga.

A második félidőben ismét szinte kizárólag a Real támadott, Bale többször is helyzetbe került, de gólt nem sikerült sem neki, sem a többieknek szerezni, sőt, a 89. percben Marcelo a kiállítás sorsára is jutott, így a maradék időben egyre reménytelenebbé vált egy újabb gól, amit végül nem is sikerült bekotornia a hazai klubnak.

Real Madrid - Levante 1-1 (1-1)

Gól: Lucas Vazquez (36.), illetve Ivi (12.)

1. félidő
45Jefferson Lerma
36Lucas Vazquez
28Karim Benzema
20Ivan Lopez
12Ivi Lopez
12Ivan Lopez
2. félidő
89Marcelo
72Lucas Vazquez
68Ivi Lopez
66Daniel Carvajal
62Marcos Llorente
60Emmanuel Boateng
55Alexander Alegria
54Sergio Ramos
47Alexander Alegria
Összeállítások
Real Madrid4-2-3-1
Levante4-2-3-1
Football Pálya
5
Raphael
Varane
7
Cristiano
Ronaldo
13
Francisco
Casilla
2
Daniel
Carvajal
6
Nacho
Fernandez
4
Sergio
Ramos
15
Theo
Hernandez
8
Toni
Kroos
18
Marcos
Llorente
17
Lucas
Vazquez
20
Marco
Asensio
11
Jose
Luis Morales
9
1
Raul
Fernandez
2
Ivan
Lopez
15
Sergio
Postigo
6
3
8
Jefferson
Lerma
24
Jose
Campana
23
4

Real Madrid

Kezdők
5Raphael Varane
7Cristiano Ronaldo
13Francisco Casilla
2Daniel Carvajal
66
6Nacho Fernandez
4Sergio Ramos
54
15Theo Hernandez
8Toni Kroos
18Marcos Llorente
62
17Lucas Vazquez
72
36
20Marco Asensio
12Marcelo
89
9Karim Benzema
28
3Jesus Vallejo
11Gareth Bale
14Casemiro
22Isco
23Mateo Kovacic
24Daniel Ceballos
30Luca Zidane
Cserék

Levante

Kezdők
11Jose Luis Morales
9Roger
1Raul Fernandez
2Ivan Lopez
20
12
15Sergio Postigo
6Chema
3Tono
8Jefferson Lerma
45
24Jose Campana
23Jason
4Rober
14Ivi Lopez
68
12
17Alexander Alegria
55
47
13Oier Olazabal
7Samuel Garcia
10Enis Bardhi
19Pedro Lopez
0Sasa Lukic
21Emmanuel Boateng
60
22Antonio Luna
Cserék

A pénteki játéknapon:

Leganes - Getafe 1-2 (0-1)

Gól: Guerrero (65.), illetve Arambarri (39.), A. Guerrero (83.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista