Vágólapra másolva!
Az átigazolási időszak utolsó napjának legnagyobb szenzációja az volt, hogy az Arsenal chilei sztárja, Alexis Sánchez és a Liverpool brazil karmestere Philippe Coutinho sem váltott klubot. Vajon hogyan dolgozzák fel a dél-amerikai játékosok, hogy olyan csapatban kell futballozniuk, amelynek színeiben már nem akarnak pályára lépni?

A chilei Alexis Sánchez 2014 nyarán 35 millió fontért az FC Barcelonától érkezett Londonba. Az elmúlt három évben 145 tétmérkőzésen lépett pályára az Arsenalban, ez idő alatt 72 gólt és 42 gólpasszt termelt, amely

igazán figyelemreméltó mutató, ha ide vesszük, hogy a meccsek nagy részében balszélsőként futballozott.

Messi árnyékából kilépett a rivaldafénybe

A dél-amerikai támadónak három évvel ezelőtt bejött a váltás, ugyanis a katalánoknál csak szürke eminenciás volt Lionel Messi és Neymar árnyékában. Az Ágyúsoknál már a megérkezése napjától kezdve a csapat vezére és legjobb játékosa lett. Első londoni szezonjában 52 meccsen lépett pályára, 25 gólt és 12 gólpasszt termelt, valamint bajnoki bronzérmet és FA-kupát is nyert az Arsenallal.

Alexis Sánchezért 60 milliót kínált a Manchester City Forrás: AFP/Adrian Dennis

Ha a számokat nézzük, a második szezonjában valamivel gyengébben teljesített, igaz sérülések is nehezítették az életét. A 2015-2016-os szezonban 41 mérkőzésen 17 gól és 11 gólpassz fűződik a nevéhez, viszont a bronzérmet felváltotta az ezüst. Ekkor úgy tűnt, az Arsenalban ismét komoly potenciál lehet, és esélyes a bajnoki címre a következő szezonban.

Alexis belefáradt az Arsenal sikertelenségébe

A 2016-2017-es szezon vízválasztónak bizonyult a chilei életében. A bajnokságot középcsatárként kezdő Alexis élete legtermékenyebb idényét produkálta, 51 meccsen 30 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. Az Arsenal viszont mélypontra került, mert csak az 5. helyet szerezte meg, így 1997 óta először fordult elő, hogy az Ágyúsok nem indulhatnak el a Bajnokok Ligájában. Az Arsenal szurkolóit folyamatosan nyugtalanította Arséne Wenger jövője, és az hogy a csapat kulcsjátékosa sem hosszabbította meg 2018 nyarán lejáró szerződését.

Az Ágyúsok úgy érezhetik, mintha egy folyamatosan ismétlődő filmet néznének, csak a szereplők cserélődnek.

A chilei szupersztár megunta az állandó sikertelenséget? Forrás: AFP/Odd Andersen

Az utóbbi években a klub legjobb játékosai (Patrick Vieira, Thierry Henry, Cesc Fabregas, Samir Nasri, Robin Van Persie) mind azért hagyták el a klubot, mert esélyük sem volt a legnagyobb trófeákért harcolni, és megunták a gyötrődést. Most úgy tűnik,

Alexis is belefáradt a „mindig jövőre" helyzetbe.

Arséne Wenger nem akart megválni legjobb játékosától

Wenger végül két évvel meghosszabbította szerződését, bár a szurkolók egy csoportja a távozását követelte (és követeli még a mai napig is). Alexis azonban továbbra is halogatta az aláírást. Az Arsenal már csak nyáron tudta volna jó áron eladni a chilei támadót, azonban a francia menedzser többször kijelentette, nem fog megválni legjobb játékosától, még akkor sem, hogy lepörög a szerződése és 2018 nyarán ingyen kell elengednie.

– nyilatkozta az Arsenal menedzsere még augusztusban.

Arséne Wenger ragaszkodik Alexishez, egy vagyont bukhat az Arsenal Forrás: AFP/Greg Baker

Nyilván ez csak marketing szöveg volt, hogy felpumpálja a chilei árát, mert tudjuk, hogy a modern futballban mindig van az a pénz, amennyiért bárki eladó. Alexis esetében is így történt, a Manchester City 60 millió fontért (majdnem 70 millió euró) vitte volna, meg is állapodott az Arsenallal és a játékossal is, aki heti 400 ezer fontot (450 ezer eurót, azaz nagyjából 140 millió forintot) tehetett volna zsebre új klubjánál. Az üzlet az utolsó pillanatban hiúsult meg, ugyanis Wenger csak abban az esetben lett volna hajlandó megválni tőle, ha megfelelő helyettest tud találni. Az AS Monaco francia középpályását,

Thomas Lemart szerette volna Londonba csábítani, de a 21 éves játékosnak nem volt elég vonzó az Arsenal, így Alexisnek maradnia kellett.

Lesz-e motivációja, ha kényszerből kellett maradnia?

A kérdés már csak, hogy a csalódott Alexis Sánchez hogyan fog teljesíteni utolsó évében? A chilei támadó egyik legjobb tulajdonságának a kiváló munkamorálját tartották. Arséne Wenger és a csapattársak is úgy vélekednek, hogy egy gépről van szó, aki még az edzéseket sem szereti kihagyni, még akkor sem, ha kisebb sérüléssel bajlódik. Ennek ellenére a Premier League első két fordulójában nem lépett pályára, mert összeszedett egy kisebb megfázást.

Alexis Sánchez fejben nem volt ott a Liverpool elleni rangadón Forrás: AFP/Ian Kington

A Liverpool elleni rangadón újra a csapatban találta magát, de olyan gyatra játékot nyújtott, mintha pályán sem lett volna. Ha Alexis igazi profi, akkor utolsó évében mindent megtesz az Arsenalért. Ezzel nem csak a szurkolóknak, de magának is szívességet tenne, mert egy újabb 30 gólos szezon után nyilván válogathatna a jobbján jobb ajánlatok közül.

Természetesen valami csoda folytán előfordulhat, hogy szerződést hosszabbít, de a realitás az, hogy az Arsenal télen eladja, jócskán áron alul. Vagy pedig valóban hagyja, hogy lejárjon a szerződése, és ingyen távozzon. Az viszont óriási anyagi és presztízsveszteség lenne, ha a Premier League egyik legjobbja ingyen váltana klubot.

Ami biztos, hogy a Manchester United, a Manchester City, a Bayern München és a Paris Saint-Germain is tárt karokkal várja.

A Liverpool legértékesebb játékosa világklasszis számok nélkül

A brazil Philippe Coutinho 2013 januárjában érkezett Liverpoolba, potom 13 millió euróért. Első félszezonjában 13 Premier League-mérkőzésen lépett pályára, ezeken 3 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, csapatában azonban csak a hetedik helyen végzett a bajnokságban. Első teljes idényében 37 meccsen 5 gólig és 8 gólpasszig jutott, ráadásul ezüstérmet nyert.

Igaz, az a csapat még főként a legendás Steven Gerrardról és az uruguayi Luis Suárezről szólt.

Coutinho az uruguayi csatár Barcelonába távozása után sem emelkedett ki igazán, a 2014-2015-ös idényben csak 8 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, ez korántsem világklasszis mutató. Talán ennek is köszönhető, hogy a Liverpool a szezon végeztével csak a 6. helyen végzett a Premier League-ben.

Coutinho Jürgen Klopp érkezése után kivirágzott Forrás: AFP/Paul Ellis

A brazil karmester első jó idénye egybeesik a német vezetőedző, Jürgen Klopp érkezésével. A Dortmund korábbi trénere odaadta a karmesteri pálcát az apró termetű brazilnak, aki a 2015-2016-os szezont 12 góllal és 7 gólpasszal hálálta meg. Azonban a Liverpool csak nyolcadik helyen végzett a Premier League-ben, ami szintén csalódást keltő egy ilyen nagy múltú klubtól.

Jürgen Klopp érkezése után megtáltosodott

Philippe Coutinho számára az előző szezon hozta meg az igazi áttörést, amikor 37 bajnoki mérkőzésen 13 gólig és 7 gólpasszig jutott. A 25 éves brazil támadó a vörösök legfontosabb játékosa lett, így

a klub januárban 2022-ig szerződést hosszabbított vele, heti 150 ezer fontos (majdnem 170 ezer eurós, több, mint 50 millió forintos) fizetésért.

Ráadásul a Liverpool a negyedek helyre futott be a bajnokságban, ezzel kiharcolta a Bajnokok Ligája-szereplést.

Barcelonában Coutinhóban látták Neymar és Iniesta utódját Forrás: AFP/Paul Ellis

A remek szezon után úgy tűnt, Liverpoolban komoly csapat épül, amelynek Coutinho hosszú éveken keresztül a vezére lehet. A krach akkor ütött be, amikor a Paris Saint-Germain 222 millió euróért kivásárolta brazil Neymart a barcelonai szerződéséből, így a katalánoknak pótlás után kellett nézniük. Az elsőszámú kiszemelt Coutinho volt, azonban Jürgen Klopp hallani sem akart a legjobb játékosa távozásáról.

Coutinho nem megy sehová

„Ha egyszer azt mondtam, nem eladó, akkor nem eladó. Nincs más mondanivalóm, kész! Ez a klub döntése, ez az én döntésem, ez van.

- nyilatkozta Jürgen Klopp, aki érhetően nem szeretné, hogy a legjobb játékosai elhagyják Liverpoolt.

Kloppnak naponta el kellett mondania: Coutinho nem eladó Forrás: AFP/Anthony Devlin

Egy ideig úgy tűnt, a Barcelona feladja a Coutinhóért folytatott harcot, ugyanis 105 millió euróért leigazolta a Borussia Dortmund francia támadóját, Ousmane Dembelét. Azonban a brazil támadó ekkor már távozni akart, és a pályára lépést is megtagadta Liverpoolban. Persze ez hivatalosan nem történt meg, de árulkodó, hogy a Bajnokok Ligája-selejtezőkben és Premier League-ben sem lépett pályára egy rejtélyes hátsérülés miatt. Múlt csütörtök viszont a brazil válogatottban gólt szerzett a Bolívia elleni vb-selejtezőn. Pont azon az estén, amikor az utolsó lehetősége lett volna, hogy Barcelonába szerződjön.

Liverpoolban sérülés miatt még nem játszott idén, a brazil válogatott meccsére hirtelen meggyógyult Forrás: Brazil Photo Press/Rodrigo Ziebell

A katalánok augusztusban három ajánlatot is tettek a támadó középpályásért, az első 80, a második 100, a harmadik pedig 125 millió euróról szólt, de az angol klub mindegyiket visszautasította. Barcelonában az átigazolási időszak utolsó napjáig reménykedtek Coutinho megszerzésében.

Minden csapat meg akarta fejni a Barcelonát

„A Liverpool 200 millió eurót kért a játékosért, de úgy döntöttünk, ennyit nem fizetünk érte.

Ez már a labdarúgás új korszakának a jele, amelyet nem a klubok vezetnek, hanem országok, befektetési alapok és ügynökök.

Valaminek változnia kell, mi nem fogunk asszisztálni ehhez az új világrendhez" - nyilatkozta Albert Soler az FC Barcelona klubigazgatója.

Hozzátette, nem akarták kockáztatni a 150 ezer fős tagságú klub örökségét, amelyet igyekeznek következetesen és felelősségteljesen gondozni. Soler úgy vélekedett, az igazolásoknál az volt a legfőbb problémájuk, hogy a klubok minél több pénzt próbáltak kisajtolni belőlük Neymar értékesítését követően.

Hihetetlen helyzetben találtuk magunkat" – tette hozzá a katalánok klubigazgatója.

Vajon lesérül Coutinho a Manchester City elleni rangadó előtt? Forrás: AFP/Paul Ellis

A Liverpool nem reagált nyilvánosan, de a Reuters brit hírügynökség egy hiteles forrásra hivatkozva azt közölte: a Barcelona állítása hamis, mert Coutinho kivásárlási árát soha nem határozták meg, mert nem akartak megválni tőle. Ráadásul azt állítják, hogy a katalánok mindig is tisztában voltak ezzel.

Egyelőre annyi biztos, hogy a szombaton a Liverpool a Manchester City otthonában játszik rangadót, de előtte Coutinho kedden éjszaka még pályára léphet a Kolumbia elleni vb-selejtezőn.

Nem lenne meglepő, ha a brazil karmester újabb rejtélyes sérülést szenvedne, ami miatt pár héttel ismét eltolhatná a visszatérését.

Jobban járna, ha visszatérne a futballpályára

Ez a viselkedés egyik félnek sem jó. A Liverpool szempontjából azért, mert Klopp nem vetheti be az egyik legjobb játékosát, Coutinho szempontjából meg azért, mert ha nem játszik, csökken az értéke, és nem biztos, hogy a legnagyobb csapatoknak ilyen mentalitású játékosra van szükségük.

Thierry Henry (balra) és Jamie Carragher a Sky Sports szakkommentátoraiként mindig őszinte véleményt formálnak Forrás: DPPI/Kieran Mcmanus

Minden esetre a Premier League történetének legjobb csatára, Thierry Henry értékes tanáccsal szolgált a Barcelonába vágyódó játékosnak. Az Arsenal legendája tud egyet, s mást az angol labdarúgásról, vagy a barcelonai viszonyokról.

Gyere vissza te is, csinálj egy parádés idényt, és nézd meg, mi lesz a következő évben. Kövesd Suárez útját" – mondta Thierry Henry, aki 2008-2009-es szezonban Bajnokok Ligáját nyert az FC Barcelonával.

Az Everton csodagyereke szeretne szintet lépni

Ross Barkley, az Everton 22-szeres angol válogatott középpályása is távozni szeretett volna a nyári átigazolási időszakban. A 23 éves játékosnak is jövő nyáron jár le a szerződése a liverpooli klubnál, de úgy érezte, eljött az idő a váltásra.

A holland legenda, Ronald Koeman már felkészült Barkley távozására Forrás: AFP/Oli Scarff

„Nem túl bonyolult Barkley helyzete.

Már nem Liverpoolban képzeli el a jövőjét, nekünk pedig ezt tiszteletben kell tartanunk" – nyilatkozta még júliusban az Everton holland menedzsere, Ronald Koeman.

A klub saját nevelésű játékosa jelen pillanatban térdsérüléssel küszködik, azonban a Chelsea így is kifizetett volna érte 35 millió fontot.

Barkley augusztus 31-én már a londoni klub edzőközpontjában volt orvosi vizsgálaton, azonban a szerződés aláírása előtt meggondolta magát, és visszatért a Goodison Parkba.

Ross Barkley nem akart a bajnoki címvédőhöz igazolni Forrás: AFP/Oli Scarff

Az angol válogatott nagy reménysége 150 Premier League mérkőzésen 21 gólt szerzett, és 21 gólpasszt osztott ki, ezek korántsem világklasszisra utaló számok. Talán az lehetett az oka, amiért nem akart a bajnoki címvédő Chelsea-be szerződni, mert túl nagy lett volna a konkurenciája a középpályán, és nem szeretett volna kispadozni egy sztárcsapatban.

Nem tudni, miért nem akart a bajnoki címvédőhöz szerződni

Barkley ugyan még nem szólalt meg az esettel kapcsolatban, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan kiderül, miért nem akart a Bajnokok Ligájában futballozni, és küzdeni a bajnoki címért a Chelsea-vel. Az angol válogatott játékos iránt

az Arsenal és a Tottenham is érdeklődött az átigazolási időszakban,

talán másik londoni csapatban képzeli el a jövőjét.

Az angol válogatott játékos ősszel még sokat tehet az Everton sikeréért Forrás: AFP/Oli Scarff

A három hoppon maradt sztár közül kétségkívül Ross Barkley esete a legegyszerűbb, hiszen az Everton angol válogatott középpályása a klub saját nevelésű játékosa. Nyilván minden klasszis életében eljön az idő, amikor úgy dönt, szeretne szintet lépni, de abban biztosak lehetünk, hogy Barkley nem zsoldos, és a jövőben is mindent meg fog tenni az liverpooli klub sikeréért.