Vágólapra másolva!
A győzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-től lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette,

csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól.

Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.
Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyarok - véleménye szerint - szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés "már veszni látszott" számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.

Reméljük, nem látunk gólörömöt André Silvától és Cristiano Ronaldótól Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Sergey Mihailicenko


A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.
Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett:

A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.
Nyolc fordulót követően a svájciak százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18) előtt, a harmadik helyen álló magyarok hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben.

Amennyiben Dzsudzsák Balázsék pontot veszítenek, biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről.


A portugál válogatott várható kezdőcsapata:
Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao - Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva - André Silva, Cristiano Ronaldo