Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő DVSC a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Völgyi Dániellel.

A 30 éves balhátvéd tavaly nyáron Gyirmótról érkezett Debrecenbe, de sorozatos sérülései miatt csak nyolc mérkőzésen lépett pályára a Lokiban.

Völgyi Dániel nem tudta megvetni a lábát Debrecenben Forrás: MTI/Illyés Tibor

Völgyi Dániel korábban megfordult Pakson, Pápán, Újpesten és a Vasasban is.

A legnagyobb sikereit a Pintér Attila vezette Győri ETO színeiben érte el,

ahol bajnoki címet ünnepelhetett a 2012-2103-as szezonban.