Társoldalunk:

Elképesztő a magyar válogatott fölénye a lettek ellen

2017.08.29. 11:19

A magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki világbajnoki selejtezőmérkőzésen hetedszer méri össze tudását a lett csapattal, amelytől eddig egyszer kapott ki, igaz, az rendkívül fájó kudarc volt.

Szalai Ádám (j), valamint a lett Vitalijs Jagodinskis (k) és Kaspars Gorkss a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének B csoportjában játszott Lettország - Magyarország mérkőzésen a rigai Skonto Stadionban 2016. október 10-énForrás: MTI/Kollányi Péter

Az öt győzelem mellett 2003 szeptemberében 3-1-re alulmaradt az akkor Gellei Imre által irányított nemzeti együttes, amely azzal a vereséggel veszítette el a pótselejtezőt érő második helyét Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, egy fordulóval a zárás előtt. Végül - egy újabb vereséggel - negyedikként zárt.

A vb-selejtezőkön Guzmicsék visszaszereznék a szurkolók bizalmát

A magyar labdarúgó-válogatott Bernd Storck szövetségi kapitány vezetésével vasárnap kezdte meg felkészülését Telkiben a következő két vb-selejtezőjére. Dzsudzsák Balázsék augusztus 31-én Lettországot fogadják, míg három nappal később a Cristiano Ronaldo vezette Portugália érkezik a Groupama Arénába. A hétfői sajtótájékoztatón a válogatott két tagja, Guzmics Richárd és Elek Ákos és a szövetségi kapitány, Bernd Storck beszélt a csapat előtt álló kihívásokról.

Azóta háromszor játszott egymással a két válogatott, 2004-ben és 2007-ben egy ciprusi torna keretében, illetve tavaly a rigai vb-selejtezőn, s mindháromszor magyar siker született.

A két csapat korábbi mérkőzései:

1995.03.08., Budapest: Magyarország-Lettország 3-1 (0-0)
gól: Hamar (46., 53.), Csertői (65.), illetve Zemlinskis (68., 11-esből)

2003.06.07., Budapest: Magyarország-Lettország 3-1 (0-1) - Eb-selejtező
gól: Szabics (51., 59.), Gera (86.), illetve Verpakovskis (38.)

2003.09.10., Riga: Lettország-Magyarország 3-1 (2-0) - Eb-selejtező
gól: Verpakovskis (38., 51.), Bleidelis (42.), illetve Lisztes (52.)

2004.02.19., Limasszol: Magyarország-Lettország 2-1 (0-0)
gól: Tököli (82.), Kenesei (85.), illetve Stepanovs (65.)

Tököli Attila gólja:

Kenesei Krisztián gólja:

2007.02.07., Larnaca: Magyarország-Lettország 2-0 (1-0)
gól: Priskin (31., 53.)

2016.10.10., Riga: Lettország-Magyarország 0-2 (0-1) - vb-selejtező
gól: Gyurcsó (10.), Szalai (77.)

Bernd Storcktól tanulja az edzői szakmát Gera Zoltán

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap óta Telkiben készül a következő két vb-selejtezőjére, a csütörtöki lettek és a vasárnapi Portugália elleni összecsapásra. A sérülése ellenére ott van a keretben a Ferencváros rutinos játékosa, Gera Zoltán is. Viszont ennek nyomós okai vannak.